Kissé kiakadtam anyósom hozzáállásán, ti mit gondoltok?

Apósom még nincs 60 éves, de az utóbbi időben egyre romlik a hallása. Igaz, egész életében olyan munkát végzett, ami nagy zajjal jár, tehát nem nagyon lehet rajta csodálkozni. Mostanában már elég zavaró a dolog, pl. lassan lehetetlen telefonon kommunikálni vele, bődületes félrehallásai vannak. Természetesen apósom (talán hiúságból) nem vesz tudomást a dologról. Anno nekem nagypapámmal én már végigéltem ugyanezt, éveken át tagadta a nagyothallását, egészen addig, amíg már szinte nem lehetett vele sehogy kommunikálni. Olyan volt, mintha szellemileg totálisan leépült volna, néha csak motyogott magában, de a külvilághoz köze nem volt. Aztán mikor megkapta a hallókészülékét, mintha kicserélték volna, egyből fiatalodott 10-20 évet, újra lehetett vele beszélgetni, neki is kinyílt újra a világ. Szóval láttam, milyen csodára képes, ha visszanyeri valaki a jó hallását. A férjemmel beszélgettünk már erről, mert őt is egyre jobban zavarja az apja hallásproblémája, elmeséltem neki mi volt nagyapámmal is, és megállapítottuk, hogy szóba kéne hozni anyósomnak meg a sógornőmnek (aki még otthon lakik a szüleivel), hogy vigyék el fülészetre, mert kéne neki egy hallókészülék. Most a hétvégén adódott is egy remek alkalom, hogy diszkréten és szinte észrevétlenül tálaljuk a problémát, apósomnak épp kb. negyedszerre kellett valamit elkiabálni, mire férjem odasúgta anyósomnak, hogy valamit kezdeni kellene a papa hallásával. Erre anyósom csak annyit válaszolt, hogy a ....-i (nevet direkt nem írok) nagypapa (apósom apja) is mindig azt mondogatta 75 évesen, hogy ne legyen más baja, csak a kis nagyothallása. És ezzel kerek perec le is zárta a témát. Magyarul, nem baj, ha süket, nem érdekes.

És ők sajnos ilyenek, nem járnak orvoshoz, max. ha már megvakultak, vagy levágták a fél kezüket (konkrét, valós példa), venni nem vesznek semmi "luxus" kényelmi dolgot, inkább megfabrikálják maguknak, amit meg nem tudnak, az nem is kell... nem szegények, csak elég furi a mentalitásuk. Persze mindez az ő dolguk, de ezen az ominózus eseten azért eléggé felhúztam magam. Többek között azért, mert szerintem nem kéne egy viszonylag fiatal embernek a saját öregapjává válnia (apósom is kezd elég szépen befordulni a maga kis világába, pont mint nagyapám), ráadásul veszélyes is a süketsége, mert após minden nap vezet, és már volt nemrég balesete, mert nem vette észre a másik autót (persze, mert nem hall, és fél szemével nem lát). Kislányomat is majdnem elgázolta már, mert nem hallotta meg, mikor kiabált a férjem neki, hogy álljon meg tolatáskor.

Bocs, hogy hosszú lett...

Szerintetek azért még próbáljunk hatni rájuk, vagy hagyjuk a fenébe az egészet?