Sokan nőnek fel vitatkozó, megalázó megjegyzéseket tevő családban? Ki hogyan dolgozza fel és mennyire tudja a háta mögött hagyni az önértékelést romboló balhékat?

Megszokod. Én is szokom.

L/15

Pl. én is. Ahogy az első válaszoló is írta, megszokod.

Nálam Apum verte Anyut, éjjelenként szöktünk,...

Szerintem ez miatt vagyok ideges típus, és türelmetlen...

Nagyon sokára tatáltam magamra.

Ma már nem érdekel, mit mondanak.Meghallgatom, mert az anyám, de elengedem a fülem mellett.

Hát én már csak úgy tudtam túltenni magam ezeken, ha nem találkozom a szüleimmel :)

Ha külön élek, és nem látom őket soha, akkor minden okés.

Karácsonykor meg sírok :/ Ez van :)

Én úgy dolgozom fel azt hogy anyám mindent rajtam ver le ha valaki felhúzza, hogy én ezt a saját gyerekeimmel soha nem fogom megtenni. Iszonyúan érzem magam mert nem vághatok vissza, mert akkor csak jobban üvölt, szóval csendben ráhagyom és kész. De már rég eldöntöttem hogy én sose leszek ilyen.

24/L

Engem az egész család lesajnál.

Hogy csúnya vagyok, kövér, abszolúte tehetségtelen, szar a melóm, a diplomám nem ér annyit, mint a testvéremé vagy az unokatestvéreimé, és egyébként sincs lakásom, sem családom.

Semmi baj, elég hosszú időbe telt, mire túlléptem rajta, és az ország másik felére kellett költöznöm...így csak kéthetente egyszer hallom ezeket, amikor hazatelefonálok érdeklődni a hogylétük felől.

Fel kell építeni a saját önbecsülésedet. Minél messzebb a kevéssé bátorító családtól, mert igaz ugyan, hogy egyedül leszel, de lesz egy munkád, amit te magad, a saját legjobb lelkiismereted szerint fogsz elvégezni, és találsz szülőpótlékot, akik pont azt nyújtják, amit a szüleid elmulasztottak: megdicsérnek. Ettől jobban fogod magad érezni, és felfedezed a saját értékeidet. Kitapasztalod a határaidat, és egyre kevésbé fogsz undorodni saját magadtól. Ez a felnövés folyamata.

Én otthon folyton zabálással kompenzáltam a családom gunyoros és lesajnáló megjegyzéseit, utáltam az összes tükröt és leginkább benne saját magamat, és teljesen elhittem, hogy nem érek semmit.

Amióta Pesten vagyok, ledobtam 14 kilót, van egy szuper munkahelyem (amit a családom változatlanul nem tart sokra, de már nem érdekel), remek fizetésem, és egy kedves barátom. Tavaly mentem haza 5 év után először, és a család el volt ájulva tőlem. Mindent megért az a pillantás, amikor megláttak, és még inkább, amikor az összes ismerős engem dicsért...Ezt ők is tudomásul vették, bár a telefonban változatlanul a 14 éves kis hájgombóc énemmel kommunikálnak, de már nem érdekel. Felnőttem, saját barátaim és életem lett, amivel elégedett vagyok.