Van itt olyan, aki ilyen élethelyzetben találta magát?
Nem tudom, hogy jó kategóriába írom-e ezt a kérdést, de hátha...
Borzasztó nagy a nyomás rajtam, a gyerekvállalásal kapcsolatban.
Akarjuk is, meg nem is, nem lenne okos döntés, de nem is akarunk lemondani róla teljes egészében...
Kicsit bővebben rólunk : én 25 éves vagyok, a párom 30 éves. Mindketten dolgozunk, a párom középvezetői beosztással, én alkalmazott vagyok. Albérletben élünk, és 19-éves korom óta vagyunk együtt, 3 éve vagyunk házasok. Mindketten tanulunk, mindig tanulunk valami újat, szerintem életünk végéig tanulni fogunk, sok minden érdekel minket. Amikor összeköltöztünk, úgy döntöttünk a gyerekvállalással kapcsolatban, hogy nem lesz gyerekünk, és majd talán évekkel később ha majd másképp gondoljuk, újra megbeszéljük.
Nem élünk rosszul, de olyan baromi jól se, mindent kitudunk fizetni, van étel, tető a fejünk felett, félre is tudunk tenni egy kis pénzt, eltudnánk látni egy gyereket. De albérletbe nem lehet gyereket szülni, nekünk meg nincs saját házunk... Ennyi hitelt felvenni képtelenség, valamint nyílván az önerőt is valahogy megkell teremteni hozzá...
Ha ez még nem is lenne elég, 25 évesen se tudom hogy akarok-e gyereket. A férjem azt mondja, hogy ő már szívesen vállalna gyereket, de akkor sincs baj ha én nem szeretnék, nem fog elhagyni miatta, fontosabb vagyok neki. Én viszont döntésképtelen vagyok ezzel kapcsolatban, más gyereke megörjít, sok sírás, sikítás, és egyáltalán nem vagyok biztos benne hogy jó anya lennék, hiszen menekülök a síró gyerekek elöl, még a buszról is leszálok ha egy gyerek elkezd sírni...
Gyerekmentes hotelekbe (ha nyaralunk) megyünk, nincsenek olyan barátaim akiknek gyerekeik vannak, a családban van kisgyerek, de amíg nem múlnak el minimum 3 évesek, addig nem sűrűn látogatom őket... Úristen ez így leírva olyan szörnyű, mert mások szerint én jó anya lennék, gondoskodó vagyok és mindig gondolok a jövőre, biztonságosan és felelősségteljesen nevelném fel, és néha játszok a gondolattal milyen jó lenne, ha lenne egy gyermekem. Mégsem érzek elég anyai ösztön magamban, és nem tudom ezek ellenére mennyire lenne jó ötlet bevallalni.
Nem tudom később hogy fogok erről vélekedni, hiszen olyan 16 éves korom óta ugyanígy gondolok erre, ahogy leírtam.
Más is van ilyen helyzetben?
Köszönöm, ha válaszoltok!
25/N
válasza:Én úgy gondolom, hogy simán boldog lehetnék gyerek nélkül... Mármint hatalmas terveink vannak, nagyon szeretünk új dolgokat, hobbykat felfedezni, nagyon sportosak vagyunk és megcsináltuk így 3-an a kéktúrát (férj, kutya, én. :D) és most készülünk a Caminóra. Majd jövőre. De szeretnénk az egész világot beutazni, rengetegszer voltunk mar külföldön, úgy érzem erről nem tudnék lemondani a későbbiekben sem. Viszont nyomaszt, hogy mi lesz ha kihagyom a gyerekvallalast, és megbánom majd 45 évesen vagy nem tudom hány évesen...
Mindegy, kár ezen rágódni. Az szerintem, hogy ennyire bizonytalan vagyok ebben meg is adja a választ, hogy még nem állok készen a gyerekvallalasra. Ha annyira akarnám, biztos nem vívódnék ennyit.
válasza:Igen:) mármint teljesen egyetétek az utolsó mondatoddal. Nyugi.
Szerintem ha nagyon szeretnél gyereket, ahogy már valaki írta előbb, megváltoznának a prioritások. Most még a prioritás az utazáson, új dolgok kipróbálásán van, ezzel pedig nincs is semmi gond! És ha pár év múlva máshogy látod esetleg, lehet nem lesz már akkora érvágás, ha bizonyos dolgokról le kell mondanotok.
(De azt hozzá kell tennem, hogy ismerek olyan családot, akik attól még, hogy van gyerek, nagyon aktívak - a kettőnek azért nem kell totálisan kizárnia egymást.)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!