Miért érzem magam annyira egyedül, amikor boldog is lehetnék?

Szóval nagyon kiosztott a sors fiatalkoromban, sok fájdalom ért.A nagyi nevelt, pedig volt anyám, csak minden fontosabb volt neki, mint én.De a nagyi nagyon szeretett, mindent megadott nekem.Mégis, az első alkalommal, -16 évesen- teherbe estem.Nagyi már akkor is idős volt, anyámtól kértem tanácsot.A fiam apja is szerette volna, ha megtartjuk, és anya is azt mondta, hogy segít amiben tud.Gyönyörű fiút szültem, de az örömünket beányékolta anya halála.Amit örököltem, abból házat vettünk a párommal, ma is abban élünk, szépen felújítottuk, nekem gyönyörű.5 éve a nagyi is itt hagyott minket sajnos, a párom szülei sem élnek már.Szóval, van házunk, kocsink, állásunk, csak rokonunk nincsen.A fiam 16 éves, de soha sem volt nagyija, és rajtunk kívül végül is senkije sincs.Néha olyan jó lenne egy testvér vagy valaki, egy szomszéd, vagy barátnő mégsem olyan.Mit tehetnék?