Vajon miért terv szerint halad a családdal az, aki közben rájön, hogy mégsem jó?
Ismerős férj erőltette a gyerektémát, mondván korán kétgyerekes apuka akar lenni, meg hátha akkor a felesége háziasabb lesz. Asszonyka ugyanis nem dolgozott suli után, de cserébe nem is takarított és nem is főzött. És azt hitte szegény naív, hogy csecsemő mellett muszáj lesz rendben tartani a lakást, és akkor majd a boltig is hátha elsétál, bevásárol és főzni is fog. Ezeket addig ő maga csinálta, miközben a közepesen jó fizetéséből alacsony színvonalon éltek. Próbálta ugyan hol dolgozni, hol házimunkára rávenni a nőt, de az nem mutatott hajlandóságot semmire, viszont mégis jól éltek, volt nagy szerelem.
Na, meglett az első gyerek, és romokban hever a házasságuk. Az asszonyka lustább mint valaha, a gyerek mint Maugli, csak úgy növekszik a koszos lakásban, heti 1-2 alkalommal viszi csak ki, nem főz, nem takarít, nyomkodja egész nap a számítógépet, játszik, idegenekkel beszélget, csak rosszabb lett minden. Felváltva nekem panaszkodik mindkettő hol a másikra, hol arra, hogy mennyire megbánták azt a gyereket, mert azóta a házasélet se olyan, meg a kapcsolatuk sem, meg minden csak elromlott.
És mindezek után ragyogva bejelentik, hogy asszonyka megint terhes. Érti ezt valaki? Két gyerek volt a terv, hát legyártják mindkettőt, hiába a koszos lakás, a méltatlan körülmények, az elszaródott házasság, az anyaságra alkalmatlan nő... meg kell lennie! Nem, nem vettek fel semmi hitelt, ez nem szempont náluk. De akkor miért? Miért?
erőltetett témát sikerült kitalálnod kérdező.. Olyat még férfitől soha nem hallott a világ:
" korán kétgyerekes apuka akar lenni, meg hátha akkor a felesége háziasabb lesz"
öö...izé:
Felváltva nekem panaszkodik mindkettő hol a másikra, hol arra, hogy mennyire megbánták azt a gyereket, mert azóta a házasélet se olyan -ezt is kitaláltad, ilyen emberek nincsenek, nem "bánják meg a gyerekeiket" és a házaséletről meg mi a szarnak beszélnének egy kotnyeles, lepcses-szájú nőnek?.
Szóval ugorjunk a következő kérdéshez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!