Mit tehetnék hogy ne érezzem magam letörtnek amit apukám mondott annak ellenére hogy tudom hogy miért mondta azt amit?

Nos a történet a következő: A családomban sajnálatos módon mindenki túlsúlyos anyukám és apukám is és az ő szüleik is túlsúlyosak voltak, mondanám hogy a genetika miatt de nem, hanem az életmódjuk miatt, sajnálatos módon én is már kisgyerekként is egész végig dagadt voltam a kamaszkorom pedig úgy alakult hogy egészen mostanáig 18 éves koromig sincs túl sok önbizalmam ezért úgy gondoltam hogy ha lefogynék akkor talán a megjelenésemen változtathatnék egy picit és talán több lenne az önbizalmam, sajnos a családom ebben nem támogatott egyáltalán mindig is ellenezték sose készítettek külön nekem olyan ételeket amik egészségesek lettek volna ezért én a kis zsebpénzemből készítettem el magamnak az ételeket, de állandóan kaptam a beszólásokat hogy miért eszek ilyen hülyeségeket és hogy szerintük egészségtelenül étkezem(míg ők húst hússal ettek zsírt pedig zsírral)... ez a sok beszólás nem vált sose előnyömre, sose támogatott senki abban hogy egészséges életet akarok élni, de ma kaptam egy számomra elég fájdalmas megjegyzést apukámtól miszerint nagyon szarul nézek ki meg úgy nézek ki mint egy darab szar és hogy miért nem étkezem normálisan(nála a normális étkezés az ha estére megeszik valaki 2000 kalóriát, kolbászt szalonnát meg minden egészségtelen dolgot) és ezt úgy mondta hogy pontosan tisztában van azzal hogy nincs sok önbizalmam viszont én tisztában voltam vele hogy ő ezt azért mondta mert nála az a normális ha valaki 120 kiló vagy több és lóg a hasa, de mégis rosszul esett ez a megjegyzés... azt hittem ha lefogyok legalább annyira hogy átlagsúlyú legyek akkor boldogabb leszek, mit tehetnék hogy ne érezzem magam ilyen szomorúan a családom beszólogatásai miatt úgy hogy tudom hogy miért mondják azt amit?