Honnan ered a Vitalyos nev?
"Keresztnévként első előfordulásai a XIII. századból valók, bár ez – az okleveles anyag szegénysége miatt – nem jelenti azt, hogy egy-két évszázaddal előbb ne használhatták volna. A keresztnév Szent Vitalis Revenna védőszentje és Szent Vitalis salzburgi püspök tiszteletén, és azon a hiedelmen alapult, hogy a születendő gyermeknek, ha életben maradása kétséges volt, a név viselőjeként mindenképpen életben kell maradnia.
Az egyházi latin Vitalis név az ’élet’ jelentésű vita szó melléknévi származéka, azonos az ’élettel összefüggő’ az ’életre tartozó’ latin eredetű vitális szavunkkal. Verseghy Ferenc 1783–84-ben a pesti egyetem hittudományi karán „főképpen liturgiákat és vitályos hittant hallgatott Tompa Lászlótól". Itt a vitályos szónak ’praktikum, gyakorlatiasság’ az értelme.
Közismert, hogy családneveink jelentős csoportja egyelemű személynévből (keresztnévből), illetőleg személynevek becéző alakjaiból keletkezett. Az előzmény lehetett egyházi vagy világi személynév. Az egyháziak legnagyobb része latin (Antal, Benedek, Péter, János), kisebb részük német (Bernát, Imre), szláv (Szaniszló) vagy francia (Lajos) eredetű, a világiak magyar (Farkas), ótörök (Ákos), szláv (Ugron), német (Héder) eredetű nevek. Az egyházi latin eredetű Vitális keresztnévből is ezen az alapon lett családnév. Így keletkezett egyrészt változatlanul a Vitális (1470: Antonius Vitális), majd csekély alaki változással a Vitálius (1569: Andreas Vitalius), továbbá a Vitálus, Vitálos, Vitályus, Vitályos családnév."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!