Hogyan lehet kezelni a családban egy olyan embert, akire ha várni kell, akkor senkinek nem lehet egy szava, de ő senkire nem bír várni egy percet se?

Nehezen. Édesapám pont ilyen. Nem tehetem meg azt, hogy nem segítek, nem várom meg, nem csinálom meg, amire kér, hiszen a gyereke vagyok és mégiscsak szeretetben felnevelt, tartozom neki ennyivel és azt gondolom a tisztelet része, hogy olyannak fogadom el, amilyen.

Heti szinten van vitánk ezekből, külön élek már, ha megkérem, hogy jöjjön el, menjünk el ide vagy oda, akkor már 10 perccel azelőtt hív, hogy itt van, hogy tényleg itt lenne. Én ezt már megtanultam, így telefontól számítva 10 percig még készülődöm és csak utána megyek le. Ha véletlen 2 perccel előbb odaér, mint én, akkor már megy a vita, hogy már mikor hívott és rég itt kellett volna várnom. Kb. elvárná, hogy én délután kettőtől felöltözve üljek indulásra készen a kanapén, amikor azt mondja "majd valamikor délután jön", aztán amikor megcsörget azonnal induljak el lefelé lóhalálában, ahol még 10 percet várhatok rá.

Ha rá kell várni az teljesen oké, de ha neki kell várnia 5 percet, akkor világvége van.

Ugyanez van a munkákkal is. Ha megkérem valamire, lehet csak 2 hét, vagy 2 hónap múlva áll neki, amikor neki éppen jól esik. Ha engem kér meg valamire, akkor az nem tűr halasztást és ha nem is azonnal, de legkésőbb 2 napon belül legyen meg.

Nehéz egy ilyen emberrel jó viszonyt ápolni, de huszonéve ismerem, mindig is ilyen volt és elfogadtam, hogy már nem is fog változni. Az édesapám, akit szeretek és ezért próbálok türelemmel és megértéssel fordulni felé akkor is, ha ilyen. Ha pattogni kezd és elszakad a cérna, akkor visszakérdezek, hogy "3 órát kellett volna vigyázzban ülnöm, mert majd valamikor jössz?". Ilyenkor kicsit visszavesz és ha nem is szólunk egymáshoz fél órán keresztül, de legalább csöndben marad. :)

Ergo szerintem ha közeli családtag, akkor meg kell tanulni mérhetetlenül nagy türelemmel kezelni. Ész érvekkel meggyőzni, ha most éppen valamire nem érsz rá és nem hagyni magad, ugyanakkor mégis tisztelettudóan viselkedni. Nem egyszerű, de meg lehet tanulni együtt élni ezzel. Anyunak megy 32 éve... nekem 25, úgyhogy biztos megoldható. :)