A Tóth vezetéknév visszavezethető horvát vagy német esetleg szlovén eredetre?
Annyiban esetleg igen, hogy szlovén, vagy szlovák (windisch) területről származó embert neveztek így el magyar területre költözésük után. Ahogy Maďarnak fordított esetben. Ez általában így volt, de nem kizárólag.
Nem tudom nem az egyik régebbi kérdésedre írtam e le már egyszer az esetet, amit Maďar Gyuro bácsi mesélt nekem: Ő ruszin faluból (Ájfalucska - Hačava) való és elment nem messzire magyar faluba (Jánok - Janík) malacot venni Tóth Józsihoz. Tolmácsot kellet hívniok, mert Maďar nem tudott magyarul és Tóth szlovákul.
Az én anyai nagyapám –Tóth István- szintén kíváncsi volt vezetéknevének eredetére. Akkortájban (1913 körül) egy zsidó kereskedő járta a felvidéki falvakat és lábasjószág felvásárlásával kereste kenyerét. Mivel nagyapámnak rendszeres vásárlója volt, sokszor elhúzódott a foglaló tárgyalás, no meg sok más minden is terítékre került. Egy ilyen egyezkedés után nagyapám megkérdezte:
-Svajniker (Schweinecker) úr, maga világot járt és okos ember, meg tudná-e nekem fejteni, hogy honnan is eredhet az én nevem?
- Ne félje magát Tóth uvam, majd Kóbi fiam , aki lenni nagyon okos kerl, ki fogja ókumlálni ezt. És én akkor mondom meg magának, és a tinók árában is egyezünk magunkat meg.
Nemsokára jött is, széles mosollyal a arcán, tudván, hogy sikerült a tót eredetet helyett egy elfogadhatóbbat találni Kóbinak.
-Övömhív Tóth uvam, a maga neve egy német szóból van . „Tod“ , ami azt jelenti „nem élő“, ez száz százalékban biztos.
Nagyapámnak ugyan a válasz nem volt nagyon inyére (a „halott“ szót emberünk ezért „nem élőre“ eufemizálta), de viszont nagyapám semmitől sem viszolygott annyira, minthogy neve a tótoktól lenne leszármaztatva. Így el lett fogadva a „száz százalékos“ etimológia és terjedt a családban még egy ideig.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!