Kutattál már a családfád után? Meddig sikerült visszamenned? Kiderültek érdekességek? Pl:Egyik felmenőd más nemzetiségű volt?
A legérdekesebb ami kiderült,hogy egy "zabigyerek" leszármazottjai vagyunkk.
Valami báró félrekefélt,és abból lett egy kislány,talán soha nem ismerte el?(Az a gond,pár napja mesélte apukám,és elfelejtettem a sztorit.)A lényeg hogy ő neki,tehát egy házasságon kívül született embernek vagyunk a leszármazottjai.És amit még érdekesnek találtam,hogy a nagyapám a mai Ukrajna területén született,és nevelkedett.Ha ők nem jönnek át trianon után,én is határon túli magyar lennék.
Én is kutatom, de elértem minden helyen azt a pontot, ahonnan már nincsenek visszafele anyakönyvek. A legtöbb helyen ez 1700-as évek elején volt.
Azt tudtam, hogy a felmenőim betelepített németek voltak és elmagyarosodtak, de azt például nem, hogy házasodtak az ott élő szlovákokkal is. Így például a felmenőim egy része szlovák.
A nagyobb érdekességek azonban ükszülőkről és dédszülőkről derültek ki. Nekem nem mondták el, de utólag találtam meg az iratokban az egyik levéltárban.
Nekem is az 1700-as évek elejéig sikerült, már az oldalágaknál tartok. Aminek nagyon örülök, hogy találtam néhány ükunokatestvért, különböző ágakról, akiket szintén érdekel a családfa, úgyhogy találkoztunk, levelezünk, ez nagyon jó érzés. Van, amelyikkel egy városban lakunk! :) És az ő nagymamája még ismerte a dédimet, akit nagyon szerettem és kaptam tőlük egy fényképet is, ami nekem nem volt meg.
Nálunk mindenki más nemzetiségű volt, szlovák, német, lengyel, román, aztán a vége felé beházasodott néhány magyar és beolvadtunk, apukám a nevét is magyarosította, mert sokat csúfolták érte (szlovák név volt). Nekem ezek nem voltak új dolgok, mert az 1800-as évek közepéig apukám fejből tudta a családfát, aztán kikértem néhány anyakönyvet és lehetett menni a plébániára.
Az anyai ágam majd csak ez után jön, az nehezebb falat, mert az ország másik felén éltek és csak a dédszüleim neveit tudom. Ráadásul az egyik ág Kovács, az szerintem kb. reménytelen, talán ezért is nem foglalkoztam vele annyira.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!