Hogyan működött ez régen? (lent)
Figyelt kérdés
Dédapám 1914-ben született egy kis bakonyi faluban. Minden testvére meghalt 1-2 hónapos korában, apja az első világháborúban esett el, anyja az 1920-as spanyolnáthában halt meg. Semmilyen közeli rokona nem volt, 6 éves korára egyedül maradt. Egy olyan falubeli családhoz került, akik abszolút nem voltak rokonok, és volt saját gyermekük. Mi alapján került pont hozzájuk, illetve lehet-e erről valamiféle hivatalos papír valahol? Már senki nem él aki erről tudna nyilatkozni, de engem érdekel, hogyan mi alapján gondoskodtak egy kisgyerekről akkor a 20-as évek elején, akinek semmije és senkije nem volt.2011. júl. 23. 15:29
11/13 anonim válasza:
Szia! Ez akkoriban gyakorinak volt mondható, hiszen rengetegen maradtak árván, özvegyen. A gyerekeket befogadták, az özvegyeket ellátták, pl élelem stb. Biztosan volt vmi hivatalos menet, ha nem is örökbefogadás, de egy elhelyezési kérelem, v hasonló- nem tudom mi ezeknek a neve. Szóval menj el a szülőfalujában a levéltárba, ott kell lennie valami nyomnak. Jó nyomozást!
12/13 A kérdező kommentje:
Nyomozok! :) Sok irat van nagyanyámnál, például arról is van egy igazolás, hogy nagyszülőkig felmenően tiszta keresztény származású (ez a háború alatt kellett), de erről viszont semmi sincs. Nagyanyámnak se mesélt erről soha.
2011. júl. 23. 16:28
13/13 anonim válasza:
Sajnos hivatalos papírt nem biztos, hogy találsz erről,különösen ha nem hivatalos örökbefogadás, "csak" jó szándékú befogadás, felnevelés volt.De a helyi,körjegyzőségi és a megyei anyakönyvvezetőnél tudsz tájékozódni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!