Hogyan reagálnátok mindezekre?
Tegyük fel ha veletek is az történne ami a családommal.
Mit tennétek
Apámat átverte a saját anyja és aláíratott vele egy papírt ami hitelről szólt, ő mondogatta h fizetni fog, mert elég a nyugdíja, de nem így lett. Inkább hazudozik, kavarja a dolgokat és lelépett. Mi fizetünk helyette, még 2 kezessel. Azt hazudja mindnekinek h mi vagyunk akik hitelt vettünk fel és h mi nem fizetünk. Ha véletlenül találkozunk elfordítja a fejét és mérgelődik magában! Unokáit elfeljtette, nem támogatott mondjuk soha, és öreg korára így nyugdíjasan inkább a férfiak az elsők neki, az elmúlt 10 évben legalább 8 palija volt akiket kihasznált ,ház meg kocsi miatt, és hazudott ott is mindenfélét rólunk is meg másokról is.A házait ami volt neki meg eladta mivel folymatosan költözött évről évre , a pénzt elverte pasikra. Ráadásul kisebbséggel állt össze, ami már nekünk utolsó csepp volt a pohárba, teljesen megszakítottuk vele a kapcsolatot. Ő ribanckodik, hazudozik, letagad mindenkit, gyökeresen megváltozott, a saját fiát átverni?:sRáadásul még a pénzért bármire képes, szóbeszéd alapján az egyik palijának a torkához kést is tartott h az írassa rá a házat. Most is kisebbséggel él együtt vmi palival azt sem tudjuk hol, nem is érdekel már, de vígan él, azok után h a kezesek közül meghalt 1 anyuka(rákban) akinek 1 gyermeke van és akit apukája így egyedül nevel és még NEKI fizet, nyögi.
Szóval ez a helyzet, nem volt nagy szent ő régen se, szerett pasizni, de azért nem gondoltuk volna ezt róla. Most mi fizetünk lassan 3 éve, és így a továbbtanulásom a főiskolára is nagyon nehéz. Mondhatni nem ad mint egy rendes nagymama hanem inkább elvesz!! Más élő rokon már nincs , meghaltak ő maradt de ma már én a nevét sem használom a folytonos hazugságok, piszokságai miatt, már nem rokon nekünk!!H lehet ilyen egy ember? Nem ég le a bőr a képéről h a saját családját árulta el, taposta el, meg kisgyerektől veszi el a mindennapi falatot, most meg vígan éli világát, ismerősöknek hazudozik azt mondja h jól megvan. ???? Mit gondoltok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!