Hogyan tudhatnék meg többet az ükapámról (nagymamám nagyapja)? Esetleg, ismerte-e innen valakinek a felmenője, vagy hallott-e róla?
Csökmei Sándor
1849 körül született és 1953 környékén halt meg, 104 évet élt (ez biztos, mármint, hogy ennyit élt).
Amíg élt a nagymamám, mesélt róla történeteket.
Például, hogy 220 cm körüli magasságú volt, és kitagadta a családja nehéz természete miatt. Volt, hogy a feleségét a hajánál fogva belógatta a kútba, illetve rendszeresen megcsalta őt. Már idős ember volt (talán 80 éves), amikor született egy gyereke attól a nőtől, akivel csalta a nejét, erre az igazi felesége öngyilkos lett. Ekkoriban tagadhatták ki a családjából a rokonai. (Állítólag gyakran egy kecskét sétáltatott, de erre az információra nem emlékszem pontosan.)
Békéscsabán halt meg egy szegényházban, vagy idősotthonban, nem tudom, a kettő közül melyikben. Életében is a Tiszántúlon lakott, talán éppen Békés, illetve Csongrád megyékben.
Ja, azt elfelejtettem leírni, hogy sántított az egyik lábára, mert a háborúban ellőtték a térde környékét.
Örülnék annak is, ha találnék valahol róla egy fényképet, vagy bármilyen információt.
Köszönöm a válaszokat!
14:06-os, igen, valóban ő az üknagymamám, Juhász Vilma, lánykori nevén.
És valós is az 1870-es születés, itt a születési anyakönyve (utolsó előtti sor).
Valamikor a halálozásiban pontatlan adatok szerepelnek, családfakutatás alatt megfigyeltem, de eszerint jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!