Mi a legdurvább, legmegbotránkoztatóbb vagy olyan sztori amit nem tudsz felfogni,elfogadni es a csaladotokban tortent?
A nagymamám első férjéről van sajnos sok ilyen sztori. (direkt nem hivatkozom rá nagyapámként, nem tartom annak és már meghalt mire megszülettem) Verte a mamámat, alkoholista volt, késsel kergette, sőt késsel a párnája alatt aludt és azt mondogatta mamámnak, hogy leszúrja ha megpróbálja elhagyni. Terhesen is ütötte a mamàt rendszeresen, anyukám koraszülött is lett emiatt, másfél kilósan született, de szerencsére egészséges volt, hazavihették a kórházból. A legundorítóbb dolgot ez után csinálta: egy alkalommal amikor a mamám anyukámat fürdette, mondta a férjének, hogy nézze milyen szép kislány, erre odament és azt mondta mamàmnak a saját lányára, hogy olyan, mint egy ázott patkány, és leköpte a csecsemőt. A mai napig nem fogom fel hogy képes erre valaki.
A mamámnak viszont erőt adott az, hogy anya lett, és amikor anyukám pár hónapos baba volt, elmenekült onnan a dédimékhez, akik nem is sejtették miket él át a lányuk, mert a mama férje amúgy egy elég behízelgő ember volt, csak a négy fal között bántotta a mamát és mindig hangosra tekerte a rádiót közben. Persze a férje még évekig zaklatta őt a válás után is, anyukàmat hetente vitte láthatásra, pár órára hétvégente, de csak azért, hogy amikor hozza-viszi a gyereket, tudjon konfrontálódni a mamámmal. Amúgy annyi volt a láthatás, hogy anyukámat elvitte a kocsmába és amíg ő a haverjaival vedelt, addig anyukám egy üdítővel ült a sarokban, aztán haza lett víve. Egy idő után anyukám elbújt előle, mert nem akart elmenni vele, a mama meg így nem engedte, hogy elvigye. A barom meg bement a házba, el akarta vinni az anyukámat erőszakkal, de ő csak ordított, hogy nem akar menni, és elfutott, elbújt előle, végül a nagymamám báttyai át lettek hívva (az utcában laktak ők is nem messze) és nem kedvesen kitessékelték az akkor már exférjet a házból. (Állítólag vastag kutyalánccal verték el a szemetet elég durvàn.) Onnantól kezdve az exanyós vette át a zaklató szerepet, de ő csak hisztizett meg leveleket irogatott a drága fia védelmében, ő már annyira nem volt vészes.
Apám bántalmazta a 3 gyerekét (köztük engem, mindennap) és mindkét feleségét, szegény mostohaanyukámat nem egyszer előttem és a két kistesóm előtt verte meg. Mindenkit porig alázott puszta kedvtelésből, emellett meg szó szerint egy zsömlét nem vett nekünk soha - mindig mindent anyukám, aztán meg a mostohaanyukám fizetett -, mert az összes pénzét elköltötte bulira, piára meg csajozásra.
Ezóta már eltelt 25+ év (44 vagyok), de furcsa módon nem önmagukban ezek azok, amiket nem tudok megemészteni, hanem az, hogy ez a rohadék a külvilág előtt akkor is mindig eljátszotta a mintaapát, és mai napig mindenkinek azt híreszteli, hogy milyen csodálatos apa és férj volt ő régen. Úgy hazudik, mint a vízfolyás, bájolog és kábít mindenkit kitalált történetekkel, amikből egy büdös szó sem igaz. A neten is fent van, néha ránézek a hozzászólásaira, fényezi magát mint az apák gyöngyét, magyarázza, hogy ő (notórius feleségverő, gyerekbántalmazó) mekkora híve a nők meg a gyerekek jogainak... Hányni kell tőle. Legszívesebben kiírnám az égre a sztoriját, hogy mindenki tudja, kicsoda is ő valójában.
Mikor unokabátyám 10 évesen molesztált, és apám nadrágszíjjal "jultalmazta", mikor el mertem mondani. Mondván, hogyan merek ilyet kitalálni.
36/F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!