Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Családfa » Hogyan tudhatnék meg többet a...

Hogyan tudhatnék meg többet a nemes őseimről?

Figyelt kérdés

Apai nagymamám révén nemesi családból származok. Nemesi címüket II. Ferdinándtól kapták őseim az 1600-as évek elején. Egészen az 1800-as évek végéig nemesek voltak. Aztán családi viszályok miatt elbuktak (a nagymamám nagyapja paraszt lányba szeretett bele, s elvette, ezért kitagadták) illetve az "öreg" aki kitagadta fiát, elitta/eljátszotta a vagyon nagy részét. Volt egy kúriájuk egy nyírségi községben, annyit tudok erről, hogy állami kézbe került, és az 1900-as évek közepén még megvolt, ugyanis ekkor kb 1940-45 körül elhívták nagymamám szüleit a kúriába, s visszavásárlási jogot kaptak. Azonban ezzel ők már nem tudtak élni, mert szegények voltak, 9 gyerekük volt, s így nem tudták volna fent tartani, ezért lemondtak róla. Engem nagyon érdekelne ez a kúria, úgy tudom, már nincs meg sajnos maga az épület, valószínűleg az enyészeté lett, és lebontották..a pontos címét sem tudom. Viszont szeretném felkutatni, ha csak egy régi fényképet láthatnék róla, már az is jó lenne. Ezt hol lehetne megtudakolni, hogy van-e róla valami dokumentáció? Az adott községben valami levéltárban esetleg? Illetve jó lenne többet tudni az őseimről is..


Köszönöm, ha végig olvastad :)



2021. ápr. 13. 11:08
1 2
 1/20 anonim ***** válasza:
92%

Internetre próbáltad beírni? Település, meg hogy X-kúria?


Kiindulásnak a neten elérhető Nagy Iván könyve, ami nagyon sok nemes családról ír.

2021. ápr. 13. 11:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/20 anonim ***** válasza:
79%

Az én apukám is kutatott családfa után, és nekünk is vissza van vezetve az 1480as évig, ahol szintén egy nemes az ősünk.

Még gimis voltam, amikor beteg volt és ezt odaadta, Mesélt róla. Akkor nagy büszkeséggel töltött el, sokszor nézegettem meg próbáltam utána olvasni.


Ez már 20 éve volt és rajottem rengeteg embernek van nemes őse meg ez nem. Is olyan nagy szám. Azért jó, de ha azt vesszük millió ága van egy családfának és nem az összeset nézte végig. Szerintem mindenki talál előbb utóbb.


Ő nagy levéltár és könyvtár járó volt, utazott is emiatt, elvaltak a szüleim volt is rá ideje. De hogy pontosan hogy csinálta azt sajnos nem tudom

2021. ápr. 13. 11:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:

1


Persze, próbáltam, pár infó van csak, amivel nem sokra megyek.

Köszi a könyv ajánlást!

2021. ápr. 13. 11:24
 4/20 A kérdező kommentje:

2


Nem hiszem azért, hogy mindenkinek lenne nemes őse.

Persze, jó pár embernek van, de nem ők a többség szerintem.


Engem ez a kúria nagyon érdekelne, hogy nézhetett ki. Legalább tudnám, hogy egyszer voltunk valakik xD

2021. ápr. 13. 11:31
 5/20 anonim ***** válasza:
87%
Itt is próbálkozhatsz: [link]
2021. ápr. 13. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:
Köszönöm! :)
2021. ápr. 13. 11:36
 7/20 anonim ***** válasza:
70%
Szerintem jó ötlet a helyi levéltár. Én az adott falu Facebook csoportjába is írnék, hátha előkerül valaki, akinek szülője, nagyszülője élt már akkoriban, mikor még állt a kúria és szívesen beszélne. Esetleg az önkormányzatnak is írhatsz, bár ők valószínűleg lepattintanak, hogy kutakodj a levéltárban, de sose lehet tudni. Talán épp ott is dolgozik egy távoli rokonod, kis településen ez nem lehetetlen, hogy valakiket évtizedekre, századokra odakötnek a gyökerek (a mi családunk egyik - szintén nemesi származású - ága pl közel 200 évig élt ugyanabban a faluban, végül kihalt a család, a nagyon távoli rokonok meg már eleve máshol éltek/élnek, köztük mi is.
2021. ápr. 13. 12:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 anonim ***** válasza:
100%
A családban valakinél meglehet a kutyabőr, vagy annak a másolata. Érdemes a távoli ágakon is érdeklődni, hátha előkerül. Pl. a mi családunk eredetije a 40-es években egy osztrák bankba került, de megvan a másolata.
2021. ápr. 13. 12:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/20 A kérdező kommentje:

7-es

Nagyon köszönöm.

Írtam már tavaly a Facebook csoportba, de ott sem tudtak segíteni, nem került elő távoli rokon sem.

De biztosan élnek ott leszármazottak, fel kéne kutatni őket.


A mamámnak 2 testvére is volt, aki kutatta a szálakat, de az egyik már nem él, a másik pedig már szinte mindent elmondott, amit tudott. Ő gyerekkorában ment is a szüleivel megnézni a kúriát. De sajnos a pontos címet nem tudta megmondani, csak annyit tud, hogy üresen áll a telek :/


Ha kicsit jobb idő lesz ellátogatunk majd a községbe és nyomozgatok majd :)

2021. ápr. 13. 12:44
 10/20 anonim ***** válasza:
a macse.org-on nézelődtél már? A Gudenus-féle tárban...
2021. ápr. 13. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!