Ennyire nem vesznek minket felnőtt számba párom szülei? (hosszú lesz)

Férjem és én 5 éve vagyunk együtt. Két éve volt az eljegyzésünk, és idén pedig az esküvőnk. Útban van a gyerek, jelenleg 35. hetes terhes vagyok.

Már így a baba születésének közeledtével sikerült mindent beszereznünk, amiről tájékoztattuk a két szülői csapatot is. Sőt folyamatosan tájékoztattuk őket hogy hogyan állunk, most ezt vettük most azt vettük még ezt kell megvennünk még azt kell megvennünk, már csak ez hiányzik vagy az. Saját házban lakunk. Mindent saját pénzből vettünk, plusz amit esküvőnkön kaptam a két testvéremtől pénzt azt is a babára félre raktuk, így mindent meg tudtunk venni saját erőből.

De most kapja párom a telefonhívást édesanyjától, hogy mi az hogy már régóta nem voltak nálunk, ők még nem is látták a babának vásárolt cuccokat, így nem tudják hogy mire van szükség mire nem. Itt kifejteném hogy mikor korábban voltak már nálunk, akkor is a kötözködés ment, hogy ez miért így van a házban, az miért úgy, a kertet miért nem tartjuk rendben, olyan szép kis kertet lehetne csinálni pedig, igenis tegyük rendbe a kertet! Egy kb 3-4 négyzetméteres kis részről van szó, és se én se párom nem vagyunk a kertészkedés megszállottai, semmit nem akarunk azzal a kis kerttel csinálni, nekünk úgy jó ahogy van.

Ezek után pláne nem szívesen hívjuk meg magunkhoz őket, hisz mindenbe bele akarják ütni az orrukat, az semmi nem jó ahogy mi csináljuk, és alapvetően ha valaki arra kíváncsi hogy a babának sikerült-e mindent beszerezni, akkor miért nem elsősorban a baba szüleit (engem vagy páromat) kérdezik meg erről? Kérdés soha nem hangzik el tőlük. Csak kijelentés. Mintha még mindig holmi taknyos pulyák lennénk a szemükben. És úgyis mindent el fogunk rontani, ők már leéltek x évet, felneveltek egy gyereket, és ezért alap hogy mindent jobban tudnak. Párom dolgozik, én is dolgoztam, most táppénzen vagyok. Saját házban lakunk, mi magunk fizetünk minden számlát.

(A telefonhívásnál egyébként az is kibukott anyós száján hogy a fia ezzel a gyerekkel egy életre megnyomorította magát....tervezett gyerek volt...most vagyok 25 éves, párom 26..tudatosan álltam le a gyógyszer szedésével, párommal közös megegyezés alapján...nem a háta mögött...és az elején nagyon örültek is a babának...egy fillérjük nincs jelenleg ebben a babában, semmit nem kellett fizetniük, egy fűszálat nem kellett odébb tenniük, mindent magunk intéztünk el...akkor nem értem hogy mondhat ilyet..)

Mi kell még ahhoz, hogy valakit a szülei felnőttként tekintsen könyörgöm? Nagyon nem szeretem ha valaki ennyire erősködik és nyomul, és hogy alapvetően így kezdte az egészet, hogy mi az hogy ő nem LÁTHATJA hogy mi van a gyereknek és mi nincs, így már nem is szívesen mutatom meg neki. Úgyis tudom hogy csak revizorkodni akar felettünk, és majd mondja a saját véleményét hogy nem ezt kellett volna megvenni hanem azt. Nem ezt a pelenkázót, hanem egy másikat. Felnőtt emberek vagyunk, ha valami hiányzik, és nem tudjuk beszerezni, akkor van szánk kinyitjuk és szólunk. De még a kérdés sem hangzott el tőlük egyszer sem, hogy "Mire van még szükségünk?". Nem. Nem kérdez, csak kijelent. Pl hogy ő akar venni valami csüngős játékot a kiságyra, meg valami mást a pelenkázóra, és ő azt meg akarja nézni hogy mit lehetne oda venni, elfér-e rajta vagy sem. Hahó! Itt vagyunk a gyerek szülei, miért nem kérdez meg először is minket hogy kell-e nekünk olyan? Nem. Mintha saját házban a saját babájának a dolgait intézné.

Előre félek, mi lesz itt, ha megszületik a baba.