Mit tegyek, ha a vőlegényem szülei tönkreteszik az életünket?
A vőlegényemmel 8 éve vagyunk együtt, sosem akart bemutatni a családjának, mert aztmondta, ismeri őket és soha, egyik barátnője sem tetszett neki. Én sokáig próbálkoztam, mondogattam neki, hogy vigyen el, hátha engem kedvelnek. De ő aztmondta ez nem fog menni. Tavaly megkérte a kezemet, viszont 1 hónappal miután megkérte a kezemet a nővére felhívott, hogy beszèljünk. Ő elmondta, hogy a szülei más jövőt szánnak a fiuknak és ezért nem tetszett nekik egyik barátnőjük sem. Azt akarják, hogy majd 30 évesen bemutatják egy lánynak és, hogy majd vele összejön. A nővére azt mondta, hogy ne mondjam el a páromnak, mivel ő nem tud róla. Persze én rögtön elmondtam neki, le volt sokkolva. Majd beszélt a nővérével. Ezután a nővére aztmondta, hogy a családja érdekében hagyjam őt békén. A vőlegényem aztmondta, hogy mi lenne, ha elvenné azt a lányt, de mivel szeret, ezért havonta 2 hetet velem töltene. Másik kettőt meg a lánnyal. Nagyon fēl a családjától. Én megmondtam neki, hogy ez nekem nem jó. És hogy ne vegye el azt a lányt, mondtam neki, hogy beszèlek az apjával is. Erre aztmondta, hogy meg se próbáljam, mert kinyír minket. Én erre mondtam neki, hogy kész vagyok meghalni is érte. Engem nem érdekel, de én szembeszállok a családjával. Erre aztmondta, hogy a családja miatt meg kell tennie. Én nagyon szeretem őt és a nővére is aztmondta, hogy tényleg szerelmes belém, de nem lehetünk együtt. Mit tegyek? Én kész lennék szembeszállni a párom szüleivel, ha ez kell.
28/N
" Engem nem érdekel, de én szembeszállok a családjával."
Hol? Itt a gyíkon?
Sajna a felhalmozott vagyonba nem engednek be egy csóró külsős nőt.
Ha lenne megfelelő vagyonod, biztosan örömmel fogadnának.
" vőlegényem aztmondta, hogy mi lenne, ha elvenné azt a lányt, de mivel szeret, ezért havonta 2 hetet velem töltene. Másik kettőt meg a lánnyal"
eztán a mondat után nem tudtam komolyan venni a kérdésed, sajnálom. ha ez tényleg elhangzott a szájából és komolyan mondta, akkor hagyd ott a fenébe. de kétlem,hogy ez igaz lenne.
Igazad van. Szedd a cuccod, mire hazajön, ne legyél ott (ha együtt éltek). Majd rájön. Csak későn. Sajnálom.
Leírod a folytatást? Kíváncsi vagyok, mit lép.
Én is nehezen hiszem, de hát ha ez van?
" Nagyon fēl a családjától. " - hát itt a bibi.
Jól tetted, hogy szakítottál vele, ha megemberelné magát és feleségül venne, akkor sem lenne felnőtt férfi.
Én 21 évesen nősültem, hasonló bár nem vagyon eredetű családi ellenszél ellenére.
Aztán volt balhé apámmal, de hát nem érdekelt nagyon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!