Ki nem állhatom az apósomat, az élettársával együtt, és nyárra bejelentették magukat hozzánk két hétre. A párom az én megkérdezésem nélkül igent mondott rá, de én nem bírom elviselni őket. Mit tegyek?

Ha ő megtehette, hogy nélküled igent mond, akkor te is megteheted, hogy nemet mondasz. Határozottan. Erre mi lenne a válasz, hogy azt mondod, hogy nem jöhetnek, és kész?

Elvégre ők is így csinálták, hogy jönnek és kész.

Minél hamarabb tisztázd le vele.

- A férjed nem tud felnőtthöz méltó módon viselkedni sajnos, pedig az ő feladata lenne apóspajtást leállítani.

- Megígérni valamit és nem betartani csúnya dolog, de a nagyszülőnek nem elemi kötelessége sem a gyerekmegőrzés, sem ajéndékok vásárlása, mert nem ő vállalta az unokát. Ha megígérte, hogy vigyáz rá, és olyan későn mondta le, amikor már esélytelen volt más embert keresni, az viszont egyértelműen gerinctelen dolog.

- Minden jogod megvan arra, hogy ne akard őket az otthonodban vendégül látni. Különösen akkor, ha tulajdonrészed van a házban. Ha a férjed nem tudott nemet mondani, nyugodtem telefonálhatsz, és helyette s lemondhatod a vendéglátást, vagy el is utazhatsz, ahogy neked kényelmesebb. Nem értem, miért félsz a "balhétól", engem pl. nem szokott érdekelni, hogy általam hiteltelennek gondolt emberek, akiktől nem is függök, mit gondolnak rólam.

Én nem zavartatnám magam túlságosan, élném az életemet, ahogy eddig, ők meg oldják meg.

Vagy a párod, ha már minden megbeszélés nélkül odahívta őket.

1-2 nap még elmegy, hogy nem jelenti be (bár illene legalább megemlítenie), de két hét, az mocsok hosszú idő azért.

Magyarázd meg szépen a párodnak, hogy ő nem dönthet egyedül ilyen kérdésben, akár fél az apjával vitázni, akár nem.

Kettőtök otthona, élete, oda nem "jelentkezhet be" senki, csak úgy!

Vagy, ha mégis, akkor aug közepétől mennék én is a négy gyerekemmel, - ne akarj vitát, légy szíves, - mondj csak igent! :D