Van invázió nélküli hangyairtószer vagy házipatika ami nem árt kisbabának?
Az ultrahangos riasztótól csak többen lettek, főleg a gyerek etetőszéke és járókája körül, ezért azt kikapcsoltuk. Nem bírtuk kivárni a költözésüket.
Régi házaban lakunk, a hangyák már bent voltak a víz és fűtés csövek mellett. Eddig évente párszor volt kisebb harc, de a Biokill elég volt. Még évek múltán is hatott. De gondolom az elmúlt két enyhe tél miatt felszaporodttak, mert nagyon agresszívan jönnek. Eddig kicsi lassúbb kemény fáraó hangya jött, de most a nagyobb, gyorsabb, puhább kerti hangyaszerűség is támad. 1 órája fújtam Biokillt de már a gyorsabb hangya 30 cm-vel arrább vonaglik. A fáraó nem jutott ilyen messzire.
Rendszeresen söprök, takarítok, a kenyeret a hűtőben tartom, mert már azt is megtámadták. De a gyerek napjába többször eszik és nem tudom tökéletesen feltakarítani, pici nagyon aprószemű morzsa mindig van. Erre is jöhetnek. A gyerek viszont a földröl mindent felszed és bekapja, félek a befújt hangyát is megenné. Mi tegyek? Valami könnyen vidéken is beszerezhető szer vagy házipatika lenne jó, ami nem árt a babámnak. A válaszokat előre is köszönöm.
Például éléskamrában sem használhattam vegyszert. Ezért fogtam az elektromos hőlégfúvómat:
De ezzel kellő óvatossággal kell bánni, mert a járólapnál alkalmazható volt, de szobában gyúlékony vagy hőre lágyuló dolgok is vannak.
Insecticide 2000?
Mi anno a patkányunk szőratkája ellen vetettük be először, mert melegvérűekre ártalmatlan.
Hangyák ellen is jó.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!