Ha szabadon engedem a hullámos papagájomat, túléli?
Ne mondjátok, hogy miért tartok papgájt rabságban, ha egyszer nem szereti, mert én sem akarok neki rosszat.
Igazából a régit el tudtuk engedni mindig, mert volt olyan intelligens, hogy a lakás egyetlen pontjára kakilt csak, így könnyű volt tisztán tartani, és nem is érezte magát rabnak. Viszont a mostani nem ilyen ügyes, és nem győzök takarítani utána, viszont a kalitkában meg kétségbeesetten kiáltozik a többi madárkának, akik válaszolnak is neki, és látszik, hogy hozzájuk vágyik. Egyszer el is jött az ablak elé egy cinke, és innen beszélgettek a papgájjal. De ha ki van engedve a lakásba, úgy is hiányoznak neki a madarak az utcáról.
Szóval szeretném elengedni, hogy ne legyen ilyen szomorú. De nem tudom, hogy túlélné-e. (Mondjuk én inkább lennék szabad, és halnék meg gyorsan, minthogy egy kalitkában kelljen élnem.) De akkor is nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy életben marad. Van ilyenre tapasztalatotok?
(Társat vettem már neki többször is, mindegyik rejtélyesen meghalt, amíg elutaztam, pedig nem volt se tűző napon, se sötétben, kaja és víz is volt, szóval szerintem nem engedte őket enni vagy ilyesmi.)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!