Mi van akkor ha valaki sosem engedi ki a papgajat repulni? Van itt olyan szemely?

HOGY MIT MONDTÁL? ÉLD LE AZ ÉLETED EGY BÖRTÖNBEN, ÚGY HOGY NEM MOZOGSZ ÉS SOSE MEHETSZ KI, ELSORVADNAK AZ IZMAID ÉS A TESTRÉSZEID. Nem is értem hogy lehetnek ilyen emberek... Minek tartasz papagájt? Hogy kínozd? Szerintem szegényeknek jobb ha hamarabb meghalnak mint, hogy ilyen nyomorban éljenek....

Manapság senki nem fogja fel, hogy papagájt tartani nem kis móka! Meg kell szelídíteni, AMI NEM 2 PERC HANEM AKÁR TÖBB HÓNAP IS, törődni kell vele, családtagként tekinteni, nem csak dísznek tartani egy kalitkában aztán kész!Be kell vonnod az életedbe! Nagyon sok türelem kell a papagájokhoz, ők nem valami játékok, vagy porcelándíszek a polcon!!

Ne haragudj, hogy ennyire kiakadtam, de szerintem fel sem fogod, hogy mit vonsz meg tőlük. SZINTE AZ ÉLETÜKET! Oké, hogy kapnak enni, inni, vitamint talán, ha foglalkozol velük annyira, hogy egyáltalán adj nekik. Tudod a szabadban Ő KERESI MEG AZ ÉLELMÉT! REPÜLÉSSEL! A REPÜLÉS A LÉTELEME!

NAGYON SZÉPEN KÉREK MINDEN PAPAGÁJ TARTÓT, HOGY LEGYENEK FELELŐSEK ÉRTÜK, ÉS HA NEM TUDJÁK EZEKET MEGTENNI, NE IS GONDOLKOZZANAK PAPAGÁJBAN!

Ez attól is függ, mekkora a kalitka (jobb esetben szobai röpde) és persze milyen fajról van szó.

Kisebb vagy közepes méretű kalitkában nem tartanék kis testű madarat sem (kis kalitkában pár órás kiengedés mellett sem). Röpdében (ezalatt nem röpdének "kikiáltott" kalitkát értek, hanem olyat, amiben valóban tud repülni) kis termetű szerintem tartható - bár kiengedés mellett nyilván jobb.

Van ilyen ismerősöm, több is sajnos. Hiába próbáltam beszélni velük erről, nem érdekelte őket, hogy ez így a lehető legrosszabb, amit tehetnek szegény madarakkal. Nagyon önzőek, csak azzal foglalkoznak, hogy sajat maguknak jó legyen, azt meg lesz**ják, hogy a papagájuk szenved és boldogtalan!

Az egyik illetőnek egy nimfája van, nagyon agresszív, ha megközelíti valaki a kalitkát, akkor már fúj és neki megy a rácsnak is. Már az is kihívás, hogy enni tudjon neki betenni. A nap nagyrészében csak gubbaszt, nem csinál semmit, látszik rajta, hogy szenved és a tollazata is csúnya, meg van törve meg olyan csapzott.

A másik személynek egy pár nimfája van, a hím egésznap rikoltozik, nyáron ezt a gazda úgy oldja meg, hogy kiteszi a kalitkát a kertbe, hogy ne kelljen hallgatnia. Sokszor szoktam hallani, pár utcára laknak tőlem, a szívem szakad meg ilyenkor, mert olyan mintha segítségért kiáltana szegény állat. :(

Nagyon sokszor verekednek össze, tudom, pár alkalom normális, de ez a két nimfa nagyon gyakran egymásnak ugrik. Amúgy egy kis faluban élek, mindeki tud mindent a másikról, ezért tudok ezekről. Tudom, nagy hiba emberként tekinteni, vagy bánni egy madárral, de ha abból indulok ki, hogy ha nekem kellene egy szobában élnem a nap 24 órájában egy másik személlyel, akkor megörülnék. Minden kis apróságon összevesznénk, előbb vagy utóbb ez tetlegességig fajulna. Ez az állatoknál is így van.

Az én nimfáim pl. egy nap ha kétszer összekapnak, de az is csak pár másodpercig tart, a fent említett pár meg szokszor egy percig verekszik. Nagyon jó a kapcsolata a papagájaimnak, ha kint vannak akkor egymás mellett sétálgatnak, együtt rágcsálnak valamit. Miután bementek a kalitkába, a közös evést követően felmennek az egyik ágra, majd összebújnak és egymást tollászkodják, ezután alszanak, majd ha felébredtek megint esznek, vagy játszanak valamivel. Ez a szokásos "menetrend" nekik. A hímnek szinte csak az udvarlós csipogása szokott lenni, rikoltozni csak akkor szokott ha banánt eszek és neki nem adok. A tojónak csak akkor hallom a hangját, amikor ki vannak engedve és szem elől tévesztik egymást, ilyenkor szokott válaszolni a hím hívóhangjára. Ez nem mindig volt így. Nem rég költöztem és az új helyen (a mostanin) nem akartam kiengedni őket, amíg nem szokták meg a környezetet. Ez kb. két hét volt, de szörnyű volt, amit leműveltek. Felváltva örjöngtek, szinte egy percre se hagyták abba a csipogást, még a tojó is rikoltozott, hogy ki akar jönni meg össze-vissza futkostak a kalitkában. A szokásos kis nyugodt csőrkoptatózás helyett idegből rágtak, tök nagy darabokat törtek le belőle, látszódott, hogy idegesek. Gyakrabban is kaptak össze és tovább tartott mint szokott, meg kergették egymást, amit azelőtt soha nem tettek. A hím mindig követett a tekintével és csúnyán nézett rám, nagyon rossz volt őket így látni. Miután visszatért a megszokott napi rutin, a gondok is elmúltak, újra csend és nyugalom volt a házban.

Attól, hogy nincsenek kiengedve, még élhetnek sokáig, de milyen élet lenne az, amit egy ketrecben kell tölteniük?!

Várható számos viselkedés probléma és megromlik az egészsége is. Az is lehet, hogy nem fog sokat rikácsolni, de attól még szenved, csak éppen csendben. Egy szabadban élő papagáj SOHA nem depressziós, és soha nem is unatkozik, mert nem engedhet meg magának efféle luxust. Szükségük van a repülésre és arra, hogy átmozgassák a testüket. Ezt egy kalitkában nem tudják megtenni, még ha elég nagy is, repülni nem biztos, hogy fognak benne, ahogy egy ember se kezd el a szobájába szaladgálni, elmegy inkább egy parkba, ha futni van kedve. A papagájok is inkább akkor repülnek, ha jó nagy tér áll a rendelkezésükre. Ha nem tudod nekik biztosítani, hogy lehetőségük legyen repülni és minden szükségüket kielégíteni, akkor ne akarj madarat. Egy mélyszegénységben élő házaspár se akarjon gyereket. Éppenséggel ők is fel tudják nevelni, de az nem élet, ahol folyton nélkülöznie kell a gyereknek, nincs lehetősége fürdeni, rendes ételt ennie, stb. Elítélem azokat, akik ilyen körülmények közé szülnek. Ha megvonod a papagajtól a repülést, akkor nyomorban fog élni. Kicsit hosszúra sikeredett, de így legalább hátha megérted, hogy miért nem szabad, megvonni tőlük a repülést.