Valószínűleg nem köszönnéd meg amit kapnál tőle.
A nagyobb termetű madarak emberre is tudnak veszélyesek lenni, bár jellemzően csak védekezésből támadnak.
Egy vadon élő sérült madár ösztönösen védekezik még akkor is, ha segíteni próbálnak rajta, a csőr, a karom veszélyes fegyver, de szárnnyal is tudnak hatalmas pofonokat osztani a termetesebbek.
A hattyú méltóságos megjelenése ellenére kifejezetten agresszív, pedig nem ragadozó madár, de pl. költési szezonban hajlamos még az emberre is rá támadni, ha veszélyben érzi a kicsinyeit, s ilyenből már komoly tragédia is történt.
Nagyon régen, egy sérült vörös gémet fogtunk meg, nem tudott repülni, de elszántan védekezett: behúzta a nyakát, s a csőrévek pörölyszerűen próbált lecsapni, olyan erővel, hogy ha valaki sikerült volna eltalálni, abból minimum baleseti sebészeti látogatás lett volna...
Néhány hét múltán gyógyultan távozott a madár, de a viselkedése figyelmeztető volt, s a vörös gém csak negyed-akkora, mint egy hattyú
Én már láttam hattyúgyűrűzést és nem csíp
amikor tudomásul vette hogy nem tud elmenekülni békésen tűrte hogy meggyűrűzzék a lábát. Csak a szárnyait kellett lefogni hogy ne tudjon csapkodni.
Ha vannak fiókák akkor más a helyzet persze
kirántaná a csőrét és lehet, hogy harapna is
az biztos, hogy a szárnyával csapkodna, és amivel simán eltörné az orrod...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!