Hogyan szoktassam kézhez a hullámos papagájaimat?
párban vannak, és csipkednek is
kesztyűvel nyúltam be, és próbáltam kézzel etetni őket, de nem lehet
mit tegyek? így nem engedhetem ki őket a lakásba, ha még kézre venni sem tudom őket
igaz én először csak 1 hullámos papagájt vettem aztán holnap veszek másikat mellé de azért leírom a tapasztalataimat amikor azzal az 1-el foglalkoztam.
Először 3 napig vártam még megszokta a helyét és úgy láttam már elégé ismeri a helyét ahozz hogy foglalkozzak vele.Amikor vártam hogy megszokja a helyét beszéltem hozzá hogy ne félj,semmi baj,jó helyed van nyugii :) stb... És a harmadik napon amikor itt volt nálunk benyúltam a kalitkába és elkezdtem simogatni a hátát.Azért nem a fejét simogattam először nehogy félelmet keltsek benne. Aztán napról napra egyre feljebb simogattam még végül a fejéhez nem értem. Közbe néha próbálkoztam ,hogy az ujjamra üljön és azt úgy értem el ,hogy hátulról előretoltam a lábát és rálépet az ujjamra aztán vissza is tettem az ülő rúdjára.És ez is napról napra jobban ment aztán végül az ujjamon keresztül kivettem a kalitkából persze előtte elvégeztem a szobámon pár óv intézkedést(becsuktam az ablakot és behúztam a függönyt nehogy neki repüljön,letakartam a tükröt nehogy ennek is neki repüljön,becsuktam az ajtót,kivittem a növényeket ne egyen belőle).Végül úgy ment vissza a kalitkába hogy szerintem megunta a kint létet és rárepült a helyére én meg óvatosan beterelgettem az ajtón. Amúgy azt ajánlom hogy először csak a szobádba engedd ki őket aztán a lakásba hogy egyszerűbben találjanak vissza a kalitkához.Ne aggódj idővel nem fognak csipkedni először engem is csipkedett a Rudi de azért nem annyira fájdalmas szerintem.Én soha nem etettem kézből megpróbáltam de ő nem olyan.
És ha leírnád ide hogy aztán bevált-e a tanács meg hogy mi a nevük a papagájoknak azt megkösszöném! :D
Először is, felejtsd el a kesztyűt, ezzel egyrészt még jobban megrémíted, másrészt ha idővel meg is szokná, akkor meg majd ha leveszed, kezdheted elölről mert akkor meg a kezedtől fog félni...
Találd meg a kedvenc kajáját. Pl. fürtös köles, ez általában bejön. Hagyd 1-2 napig, hogy bezabáljon belőle. Ez lenne a beetetés, amivel a madár rákattan a falatra.
Aztán el kell tőle venni és innentől kezdve már sohasem adni "indokolatlanul". Csak pozitív megerősítésként, ha valami neked tetszőt csinál. Ilyen a "nem-csípés" a kezdetekben.
Ha fél tőled, előbb a kaliton kívülről nyújtsd neki a kedvencét, s csak később nyúlj be. Fokozatosan, türelmesen kell szoktatni.
Először is teddőket magas helyre hogy az egész szobát belássák.Igy biztonságosabban érezhetik magukat.
Sokat beszélj hozzáuk de úgy hogy legyél náluk alacsonyabb.Vagyis guggolj le és úgy beszélj hozzájuk
Engedd ki őket őket és mondjuk az ágyon tarts feléjük valami ennivalót.Egy idő után odajönnek és eszegetnek.Ezt sokszor csináld minnél tedd hozzájuk közelebb a kezed.
Remélem segítettem.
A kézszelídség nem feltétele a kiengedésnek, sőt. A papagájoknak szükségük van a napi rendszeres röptetésre, mind testi egészségük, mind pedig kiegyensúlyozottságuk érdekében. Ezért nem szabad várni addig, míg meg nem szelídíted - repülnie mindenképpen kell naponta.
Ha kint van, nem kell őt befogni, visszamegy magától ha megéhezik. Illetve érdemes este röptetni, mert a sötétben gond nélkül meg lehet fogni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!