Találtam egy kis széncinkét, de a szüleit és fészkét nem találtam. Behoztam a házba mert fázott esett az eső. Megetettem, már az esését tudja csillapitani enyhe repülésel is szóval nincs baja. Mit tegyek? Vigyázzak rá míg megtanul repülni?
Holnap menj ki tedd egy kalitkába ahol találtad és figyeld h jönnek e a szülei.
Mivel eteted?
#4#
Most elgondolkoztam, mennyire alap mostanában a háztartási lomok között a kalitka 😉
Arra jutottam, hogy igem ritka.
Komolyra fordítva a szót, a cinege gyerek a megázás miatt valóban veszélybe került, és az olyan bizony nem is ritka a természetben, az is része a folyamatos próbáknak.
Nem kell kalitkában tesztelni, ha képes az ágak között ugrándozni, enni, életképes.
Persze, sok veszélynek lesz kitéve, de az akkor is igaz, ha nem taláta volna meg a kérdező.
A becslések szerint Magyarországon több mint 1 millió széncinege él, legalább kétszer költenek, viszonylag sok a fióka, az állományuk mégsem szaporodik túl.
A természet ilyen kegyetlen, veszélyes.
Megtette a kérdező, amit tehetett, szabadon engedheti a madarat, de el kell fogadni, hogy az folyamatos veszélyben lesz ha ügyes megtanulja a túlélést.
Nézhetjük másik szemszögből is, a széncinegék sem kizárólag rovarokra vadásznak bizony sok madarat is megölnek, méretükhöz mérten igen agresszívak tudnak lenni.
Bűn lenne?
Dehogy, ez is a természet rendjéhez tartozik, az egyik haszos madarunk.
Utolsó, a hozzád hasonló emberek akik neha elolvasnak egy-egy blikk cikket..nem tudom mit mondjak.
Persze, a vércinege fióka egyedül is eszik, sőt, oda kell figyelni mert a babakocsiban hagyott csecsemők agyát is kikezdheti..
Ha fingod nincs róla ne írj! Félrevezeted azokat akik még blikket sem olvasnak!
Nem, egy fióka nem eszik magától. A szülei továbbvitték a testvéreit, nem lehet tudni merre járnak. Azért kell kalitka mert abbol nem szokik el, nem tamadjak meg de a szulok eszreveszik.
A legegyszerubb a madarmentokkel felvenni a kapcsolatot es onkentesnel elhelyezni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!