Hullámos papagáj mellé, aki már 5 éve egyedül él, érdemes lenne egy társat szerezni, vagy már inkább ne? Hím papagáj

Amikor az egyik hullámosom társa elpusztult, pár nap múlva vittem haza egy fiatal madarat, abban a pillanatban a legjobb barátok lettek, nem is mozdulnak egymás mellöl. De ehhez az kellett, hogy a régi madár egy nagyon kedves, elfogadó természetű madár legyen, az új pedig egy igazi kis eleven bohóc. Nem kellett senkit senkivel szoktatni, egy percet sem.

Amikor az öreg hím madaram mellé, aki egyedül élt évekig, próbáltam társat vinni, annak nem lett ilyen jó vége. A mellette lévő kalitkában, hetekig szoktattam őket, majd mikor összeengedtem, 48 órán át hallgattam az öreg síkítását, aki a falra menekülve próbált minél messzebbre jutni az új madártól. Az az igazi vészrikoltás volt, amit félelmében hallat a madár. Két napig bírtam, majd külön választottam őket. Neki nem kell társ. A mai napig ugyanígy síkít, ha bármely madár túl közel megy az ő kalitkájához.

Én a kérdező helyében csak akkor vinnék haza új madarat, ha vállalnám, hogy ezentúl két kalitkám lesz otthon, és vállalnám azt is, hogy az új madár mellé, ha a régi nem fogadja el, társat is viszek haza. Lehet, hogy nem lesz semmi baj, lehet, hogy barátok lesznek, és igen, az alapszabály, hogy minden madár mellé társ kell, de egy 5 éves hím esetében, már van rá esély, hogy nem fogad el társat. Senkit.