Madáritatót hogy érdemes újratölteni vízzel napközben úgy hogy ne szokjanak el onnan?
Raktunk a kertbe madáritatót, ilyesmit: [link]
Szerencsére nagy sikere van, sok madár teszi tiszteletét, aminek nagyon örülök. :)
Azt viszont nem tudom, hogy lenne érdemes újratöltenem hogy ne zavarjam a madarakat?
Odaszoktak harkályok is és ők pikk-pakk kipacsálják a vizet belőle, illetve párolog is, így napi 2-4 alkalommal kell újratöltenem.
Ezt nem fogom tudni kivitelezni ha újra be kell majd járnom dolgozni... nem szoknak el innen, ha délután üresen találják az itatót? Meg tudják szokni, hogy délelőtt és 5 után van benne víz?
A másik, hogy hogy kell csinálni hogy ne zavarjam őket? Volt már hogy mentem ki feltölteni, és pont próbálkozott benne mosakodni egy madár, én meg elijesztettem ahogy megjelentem. Ilyenkor végleg elriadnak mert veszélyesnek gondolják ezután, vagy visszatérnek? (A feketerigók pl. nem szívbajosak, akkor is pancsolnak ha kint ülünk nem messze, viszont a vörösbegy és a harkályok nagyon szégyenlősek eddig, a legkisebb mozgásra is menekülnek.)
Megszokják majd, hogy itt senki nem bántja őket, és kevésbé lesznek ijedősek?
Utánaolvastam mit hogyan érdemes, de ezekről nem igazán találtam infót. Van valakinek tapasztalata?
Amikor nincs ott madár, akkor töltsd fel.
Egy idő után megszokják, nálunk az etetőnél szokták meg, hogy csak feltöltjük nekik, nem zargatjuk őket. Aztán elkezdték azt, hogy amikor kifogy az etető, kopogtatnak az ablakon :) ha nem bántod őket, akkor megszokják téged
Mekkora ez a madáritató, hogy napi 2-4 alkalommal kell tölteni? Igaz, nálam nincs harkály, de napi szinten elég egyszer cserélni, estefelé, vagy kora reggel.
Ami fontos, hogy macska és kutya ne tudja elérni, nyílt, levegőből is jól látható helyen legyen (vagy legalább a napfény érje a víz felületét) és cserélni kell benne a vizet (+ takarítani). A szélére lehet kavicsokat tenni, hogy a rovarok is tudjanak belőle inni.
A tükröződő vízfelület kánikulában vonzza a madarakat, az itatót pedig a terjedő betegségek miatt kell. Belepiszkítanak, beleisznak, átragasszák egymásra a betegségeket.
#1
Az a baj, hogy a kertünk eléggé szerencsétlen alakú, a lényeg hogy a ház sarkától pár méterre van az itató, ha ott befordulok akkor későn látom meg hogy ott lett volna "valaki", addigra már elriasztottam.
#2
Kb 50-60 cm széles, és pár centi mély.
Igen, a többi kérdésemre mind kaptam választ és igyekszem ennek megfelelően csinálni mindent, takarítom és nincs kutya/macska a közelben.
Csak erre a két kérdésre nem tudtam még választ találni. :)
#2
Sajnos így van, a madarak elkezdtek lebetegedni, meghalni. Ezek a madarak rovarokat esznek, sokat, és a sok rovarirtó szer okozza náluk ezeket. Nem csak testileg törékenyek ezek a madarak, hanem szervezetileg is, a rovarirtó bizony ekkora kárt tesz a madarakban.
A ragadozó madarak is hasonló helyzetbe kerültek, ők a patkány és egér mérgektől, mivel megeszik ezeket a rágcsálókat, és egy mérgezett rágcsáló bizony 5-6 napot is élhet. Sajnos a fiókák is gyakran elpusztulnak attól, hogy mérgezett rágcsálót visz nekik az anyjuk
#7
Azért ajánlja a Madártani Egyesület is, mert felelőtlen hülyeség. Aha. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!