Kezdőoldal » Állatok » Madarak » Mindent jól csinálok-e,...

Mindent jól csinálok-e, illetve mit csinálhatok (/csinálhattunk rosszul)?

Figyelt kérdés
Az a helyzet, hogy volt apáméknak 2 hullámos papagájra vételük. Lényegében egy pár voltak. Isten igazándiból nem is nekem lettek véve, hanem a mostoha lányának. Egyszer mikor reptették, a lány elszökött, így 2 napig nagyon depressziós lett a fiú, és szó szerint engedte magát kivenni a ketrecből, és megsimogatni magát, ugyanis eddig nem tudtuk őket megszelídíteni. Vettünk neki még egy "lányt". Nos bekékült az orra... Aztán felkerültek nagymamámhoz, ahol habár voltak reptetve, voltak is etetve, és mondjuk úgy, hogy az új fiú hiperaktív volt, Tutti (mert az első fiúnak ez a neve), nemigen akart repülni, vagy ha ki is jött totyogott, és nem nagyon tudott repülni. viszont valamennyire az előnyöme vált, ugyanis a kezemhez tuttam őt szoktatni, és volt rá példa, hogy a kicsi is rámszállt utána. Aztán a kicsi is elszökött, mikor nagymamám takarította KINT a ketrecüket (amihez ezúton is gratula neki, és szerintem nem így történt), Tutti egyedül maradt megint. Nos. Amikor elkezdtem vele foglalkozni, az megmaradt, de van egy hátulütője. Amióta a 2. párja is megszökött, azóta magátol nem jön ki a ketrecből, hanem mi kell hogy kivegyük kézzel, viszont október környékén elkezdtem a kézből evés móddal próbálkozni. Elsőre sikerült, és a 2. alkalommal már tollászkodott is a kezemen. Viszont, nem szereti ha a hátát/oldalát simogatjuk, és néha ha a hasát is simogatom, nem mindig örül neki, és van hogy odacsap a csőrével, ami nem fáj. Van egy tippem hogy mitől jön ez a trauma neki, márha az: Amikor még megvolt az első párja (ami lehet hogy a testvére is volt egyben, mert gyanúsan ugyanolyan volt a két papagáj, és egyiküknek sem található meg az a feket hullámzás a hátukon, amiről kapta a hullámospapagáj a nevét), nyilván csirippeltek együtt. Azonban ez a kedves kis "Mostohanővéremnek" nem tetszett, és kussoltatta ahogyan csak tudta őket. Sajna előfordult, hogy a tolltartót/tollat is nekivágta a ketrecnek. Vissza a lényegre: eddig csak minden 2. szombaton, és minden csütörtökön láttam a papagájt, viszont most 1 hétig nálam van, mert apámék elmentek nyaralni, és az a helyzet, hogy néha dalol, néha pedig ilyen kis szelíd csiripelés hangot ad ki. Néha feljön a kezemre, néha meg még akkor is csak áll előtte, mint egy fa. Tehát, mi okozhatja hogy nem akar kijönni a ketrecéből, illetve mindent jól csinálok-e, mint "lelkigazdája, és valahol tényleges gazdája" ami papíron nem így van. Előre is köszönöm a választokat!

2019. aug. 7. 11:48
 1/5 A kérdező kommentje:
Azt elfelejtettem mondani, hogy amokor kiveszem a ketrecéből, akkor tátikál, tehát ideges, illetve repülni vízszintesen már nem nagyon szokott, és mindig mászik a magaslati pontok felé, pl a kezemen is mindig a magasabban lévő pontokon szeret lenni, és a ruhaszárítóra is felmászik minden rúdon. Esetleg ez nem-e amiatt van, mert bestresszelt a papagájom, mikor elrepült a nővére(és egybem a párja)
2019. aug. 7. 12:04
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Leírom, hogy hogyan kell papagájt tartani és rá fogsz jönni, hol a hiba.

Csak párban tartunk papagájt, különben depressziós vagy agresszív lesz, öncsonkításra képes. Egyedül tartva, főleg ennyire "leszarva", bele fog halni a magányba. Amit írtál, hogy kezesebb lett, meg néha csak úgy van, csendesebb, nem repked, az a kezdődő depresszió jele.

Nem jó az sem neki, hogy ide-oda van szállítva, nincs fix helye, összezavarja.

Mindennapos, több órás reptetésre van szükségük az egészségük, boldogságuk érdekében.

Neki nem lesz hosszú élete, ha ez így folytatódik. Vagy vedd magadhoz, ha engedik és vegyél mellé egy társat, vagy győzd meg apudékat, hogy keressenek neki megfelelő helyet. Más megoldás nem nagyon van, mivel már 2 madár kirepült, nem kéne a 3.-at is megkockáztatni.

2019. aug. 7. 12:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Az a helyzet, hogy a mamám csak úgy lerakta az ajtó elé, és otthagyta, amiről apám nem is tudott... meg én se. Most csak azért van nálam 1 hétig, mert nincs ki vigyázzon rá :(
2019. aug. 7. 12:13
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Nagyon úgy tűnik, hogy mamádnak csak nyűg szegényke. Próbáld meg velük megbeszélni, hátha odaadják neked.
2019. aug. 7. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Az a helyzet, hogy a nagymamám story-ja mögött egy családi vita is áll, amiről mondjuk a papagáj nem tehet nyilván. Az a helyzet, hogy anyám is csak azért engedte meg hogy most itt legyen velem, hogy legyen kinek cserélni a vizét. Egyébként most mindennap kiveszem, etetem, foglalkozok vele, bár sajna pénteken/szombaton már megy vissza apámékhoz. Na meg ugye a mostohalányához... arról nem is beszélve, hogy főleg miatta teljesen fel van borulva a reggel/éjszakai "érzéke", ugye a hajnal 3-kor érek haza az anyám halál túloldaláról, meg a buliról, utána meg este 6-ig akar dögleni, miközben amúgy a papagáj már a takaró alatt is fent van, és ki van véve, ha apám foglalkozik vele/én foglalkozok vele csütörtökönként és szombatonként...
2019. aug. 7. 16:52

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!