Nem kínzás macskák csak lakásban tartani?

Mi kertes házban lakunk, de a macskánk életvitel szerűen bent lakik. Néha kiengedjük, olyankor megy egy kört a kertben, befekszik a bokrok közé, onnan nézelődik, aztán 1-2 óra múlva dübög az ajtón, hogy engedjem be. Tulajdonképpen semmit nem csinál kint. Néha bogarakra vadászik, de kb. ennyi. Bent viszont ő a pókok réme. Elkapja a muslicákat, szúnyogokat, legyeket, mindent, ami zümmög, vagy mászik. Remekül elszórakoztatja magát.

Nem gondolom, hogy szenvedés az élete.

Ha van erkélyed, felszereltethetsz macskahálót, így tudna levegőzni és nézelődni.

Bevallom, hogy én nem vagyok a teljesen kinti macskatartás híve, mert kifejezetten nem kedvelem azokat a macskatartókat, akiknek a macskája bejön a telkemre és alomnak használja a konyhakertemet.

Szóval én inkább a benti macskatartás mellett tenném le a voksomat.

Nem értem, miért írják egyesek, hogy a benti macskatartás az embernek "kényelmes". Én egyáltalán nem így látom. Miért lenne kényelmes az alomtakarítás például? A kinti cica után ugye nem kellene takarítani. Azt sem értem, aki azzal dicsekedik, hogy a kinti cicája 16 éves, és mennyire tud magára vigyázni. Ő egy szerencsés eset, nyilván. Más macskák kevésbé tudnak magukra vigyázni, élhetnek veszélyesebb helyen, és különösen fiatalabb korban, amikor még tapasztalatlan egy cica, rengeteg elpusztul odakint. A gyereket sem engedjük egyedül kóborolni, amíg egy bizonyos fejlettségi szintet el nem ér és észt, tapasztalatot össze nem szed. A macska maximum egy 3-4 éves gyerekkel vethető össze: azt hagynánk egyedül kószálni?

Ha a macskák úgy tudnának vigyázni magukra, akkor nem lenne annyi szegény elütött macska teteme az utak mentén nap mint nap. Csak saját tapasztalatból: a szomszédunk kijárós macskája egy nap összetört hátsó féllel vonszolta magát haza. Fél év és két műtét után jött nagyjából rendbe, némi sántítás maradt. És ő szerencsés. Egy barátunk macskája mérget evett. A szántóföld szélén laknak kvázi, az utca utolsó házában. Az a cica nem élte túl.

13

Igen, nekem is volt kijárós cicám, aki 15+ évesen öregségben aludt el, semmi baja nem volt. Ennek ellenére állítom, hogy szerencsénk volt vele. Ő nem evett máshol, mert olyan volt, de a környékbeli cicák hullottak, hogyha veszett rókákat mérgeztek a határban, vagy valamelyik szomszéd tett ki mérget, mert túlszaporodtak az egerek (vagy épp maguk a macskák) szerinte. Ő nem volt beteg, mert nem bandázott, inkább kerülte a többi macskát. Ez megint csak szerencse, mert épp ilyen személyisége volt.

Nem feltételezem, hogy az ÖSSZES környékbeli macska hülye lett volna, és csak a miénk a helikopter. Pont fordítva, szerencsénk volt vele, hogy ő épp ilyen életrevaló volt, de nem ez az általános.

Húgomék macskáját (kertvárosban) úgy mérgezte meg az egyik szomszéd, hogy ő tényleg nem járt messzire, csak a háztömbben járőrözött. Csak épp valakinek nem tetszett.

És nem akartam gyerekkel példálózni, de ha már felhoztad... a gyereked hiába ügyes és aktív, nem engeded a parkban felmászni a fa tetejére. Mert neki nincs veszélyérzete, te viszont tudod, hogy elég egyszer leesni. Ettől nem leszel lusta szülő, csak elővigyázatos.

A 3-4-5 éves gyerekednek is mindig fogod a kezét, ha utcán sétáltok. Pedig lehet, hogy ő nagyon ügyes kisgyerek, és megtanítottad neki, hogy mindig álljon meg az út szélén, és ő így is tesz. De felelősségteljes szülőként azt is tudod, hogy bármikor megláthat valamit az út túloldalán, ami eltereli a figyelmét. És elég, ha csak egyszer nem néz körbe.

Nem láncra vered a gyereket, csak vigyázol rá. Nem ok nélkül zárod be a macskát, hanem azért, mert rá így tudsz vigyázni.

Zárt kertbe minden további nélkül kiengedném a szobacicámat, bár ahogy írtam, ő nem vágyik kimenni. Utcára nem engedem, mert ez pontosan az az eset, hogy én jobban tudom nála. Mert a hiedelemmel ellentétbe neki sincs kilenc élete, és elég, ha csak egyszer nem veszi észre az autót, ha csak egyszer kóstolja meg a mérget mégis.

Szinte mindennap látok a környéken elütött macskát. Én ezt az életet/véget nem kívánom egy macseknek sem.

Nem akartam macskát, de aztán ideiglenes befogadóként örökre beleszerettem a harmadik nálam meghúzódó kis árvába. Ő már egy felnőtt cica volt akkor is, az előző gazdája meghalt. Szerintem kinti benti cica lehetett, mert értékelte a kanapén döglést, de még is a lábtörlőt választotta kedvenc helyének. Ha beléptem a lakásba, ő mindig kirohant a lépcsőházba, de csak a szomszéd lábtörlőjéig, az valamiért nagyon tetszett neki. Vettünk egy ugyanolyat neki bentre, utána már ez volt az állandó fekvőhelye, nem lépett meg, hogy a szomszédén feküdhessen. Gondolom valamire emlékeztette.

Teljesen lakáscica lett, de így 2 év után már a lábtörlő sem izgi, csak a pihe-puha macskafekhely, a hosszú szőrű szőnyeg és a kanapén keresztbe persze. Sosem vágyik ki a lakásból, csak az erkélyre. Oda viszont mindennap ki kell engedni egy kicsit. Nincs körbehálózva, nem akar kijutni, csak ücsörög és nézelődik, mint valami öregasszony, aztán megunja és bejön. Nyáron ha jó idő van, késő estig kint alszik összekuporodva a széken, egy puha párnán. Ha ránézek, nem az jut eszembe, hogy "szegény kínzott cica". Ezt szokta meg, neki ez a jó élet, esze ágában nincs kimenni. Fára mászni szerintem ha akarna se tudna... :D

Sétálni nem szeret, próbáltuk eleinte, de stresszelt tőle, bebújt az első bokorba és sehova. A macskahordozót viszont nagyon szereti, rögtön mászik bele, ha megyünk valahova és kiteszem. Viszonylag sokat utazunk, akkor vagy költözik a barátnőmékhez, vagy visszük magunkkal. A környezetváltozást ilyen téren imádja, két napig elvan a felfedezéssel, jól megnéz mindent, aztán leheveredik és mintha mi sem történt volna. Kaja legyen, simi legyen, egy kis játék legyen, ennyi.

Szóval szerintem attól függ milyen a macska és mit szokott meg korábban. Ha egész életében lakásban nevelkedett és ivartalan cica, akkor nem lesz felcsigázva, hogy állandóan meg akarjon lépni. Jó neki a meleg szoba. Ha a kinti életet szokta meg jobban, akkor viszont nyilván kínzás neki a lakás.