Vak cica! Mit tegyünk?
Az egyik cicánk megvakult, nem tudjuk, mi lehet az oka. Mikor kinyílt a szeme, minden rendben volt, egyszer csak észrevettük, hogy nem a "szokásos" szeme van, hanem az egész vöröses, és nem lát. Sajnos az állatorvos nem játszik a dologban, mivel az itteni állatorvos egy gyökér (már bocsánat a kifejezésért), a macskákhoz abszolút nem ért.
Mit tegyünk? Szeretnénk segíteni rajta, javítani az életminőségét
Másik állatorvos, felszerelt rendelő, kórház a megoldás.
Több dolog okozhatja, a kezelés ennek megfelelő. Hogy mi okozza, azt állatorvos tudja eldönteni vizsgálat után (pl. szemfestés). Lehet fizikai sérülés, macskanátha, vegyi anyag okozta sérülés, más betegség okozta gyulladás stb.
Előfordulhat az is, hogy a sérült, gyógyíthatatlan szemet műtéti úton el kell távolítani, hogy az állatnak szenvedést, fájdalmat tovább ne okozzon, illetve a gyulladásos góc megszűnjön. De az is lehet, hogy megfelelő gyógyszeres kezeléssel visszafordítható a betegség, gyógyítható a szeme.
Ezt így eldönteni nem lehet, ehhez orvos és vizsgálat kell. (Nem az ottani, hanem másik).
Természetesen, ha a cica vak marad, az azt jelenti, hogy életét csak lakásban élheti le.
Kedves 4-es
Sajnálom, hogy olyan helyen élek, ahol macska nélkül nem lehet megélni, de mivel olyan "nagy" fejlettség is van, minden egyes falun/városon végeznek ivartalanítást, ezért potyog az égből a lehetőség rá
5-ös, nem kell arrogánskodni. Szaporítotok, és még az állatorvos is luxus.
Persze jobb, ha szenved az állat. Itt nem a doki a gyökér, hanem TI.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!