Macska mániások, ti mit tennétek?

Ha eltelt már min. fél év, úgyis elbomlott szegény:(

Szándékosan kiásni éppolyan morbid.

Én biztosan nem tenném (már csak járványügyi szempontból sem lenne szabad megbolygatni).

Nálunk is van két állat elhantolva a kertben, mindkettő kb. 10 éve történt, ha mennem kellene, itt hagynám (mondjuk olyan helyen vannak, ami úgysem alkalmas építkezésre a telekhatár közelsége miatt)

Mikor pusztult el a macska?

Ha azóta valószínűleg teljesen lebomlott, hantold ki, tedd egy dobozba a csontjait, és kész. Illetve még jobb lenne, ha megkérnél valakit, hogy tegye meg helyetted, és neked már csak a dobozt adja át, így megkímélnéd magad a fájdalmas élménytől.

Igen, azt mondják, hogy az csak egy test, de te szeretted, neked fontos. Ha téged megnyugtat, ne törődj vele, ki mit gondol. Senkinek nem ártasz ezzel, tedd meg nyugodtan. Amikor nekem apám meghalt, nem borultam ki különösebben, nem volt túl jó a viszonyunk. De amikor a temetőben az ügyintéző mondta, hogy nem lehet anyám mellé temetni, úgy zokogtam, mint egy gyerek. Igen, tudom, meghalt, neki tök mindegy, hová temetik, meg az anyámnak is, aki szintén meghalt, én nem várom el, hogy bárki megértse ezt.

Te se keresd szerintem mások jóváhagyását. Ha a te szíved így nyugszik meg, akkor legyen így.

Egyetértek a másodikkal. Én is azt írtam volna, hogy hagyd a bizarságméröt, ásd ki, vidd magaddal/olyan helyre ásd újra, ahol nem lesz bolygatva.

De az, hogy csinálja más, és csak szépen dobozba adja neked a maradványokat, még jobb, mert így nem kell szembesülnöd azzal, hogy mivé lett, és csak a szép marad meg benned. Szóval igen, ne érdekeljen hogy ki mit gondol, ne hagyd ott.

Nagyon sajnálom, ami a cicáddal történt. :( Én teljesen átérzem.(mondjuk nekem a gyerekkorom nem volt olyan rossz) Bár nekem elvileg eltűnt(nem voltam akkor itthon), de 11 évig volt velem, vele nőttem fel. És persze én is minden kisállatomat szerettem, de aki ilyen hosszú ideig van az emberrel, az már szinte a családtagjává válik.

Bocsi, érdemben nem nagyon tudok mit hozzászólni, de szerintem is, ha téged ez megnyugtat, tedd meg, mert utána lehet mégjobban nyomasztani fog ez az egész.

Én kedvelem a macskákat és odavagyok a csontokért (ott voltam a dédapám kihantolásakor, úgy elhoztam volna a koponyáját... nem volt benne semmi morbid vagy szomorú, igaz, születésem előtt harmincsok évvel hunyt el. számomra kedves, szeretetteli esemény volt, anyám annyit sztorizott róla s most legalább a koponyáját s a pár megmaradt egyéb nagyobb csontját láttam. ez is több, mint a semmi).

Nos, nem tudom, mit tennék. Nekem igazából a csontok már szinte csak tárgyak, így simán ott tudnám hagyni (az sem érdekel, hogy az én csontjaimmal mi lesz, az a helyzet), de megértelek, ha te más vagy. Ha nem is ebben, szerintem mindannyiunknak vannak ilyen érzései, amiket sok más ember materialistán és hűvösen szemlélve értelmetlennek tart, de nekünk fontos. A te lelked, a te érzéseid, ezek igencsak fontosak. Semmi problémát nem látok abban, ha kiásod a csontokat s egy szép dobozba helyezed s újratemeted.

Az én kertemben is van állati sír (több is), az egyiket még az előző tulajok hagyták itt. Azokat nem érdekelték annyira a csontok, az emléktáblát vitték csak el. Igaz, senki nem bolygatja meg a csontokat sem.

Úgyhogy kinek fontos a csont, kinek nem, egyik hozzáállás sem rossz.

Ezt mindenki másképp éli meg.

Ha téged nem hagy nyugodi ez a dolog, akkor ásd ki, tedd a csontjait egy zárgató edénybe és ásd el ott, ahová mész. Vagy hamvasztasd el (nem tudom, hogy ilyen régi csontokat vállalnak-e kisállat krematóriumban hamvasztani). Hamvasztva egy úrnában kényelmesebb lenne magaddal vinned.

Egyébként nem beteges, hogy ez eszedbe jut. Két barátnőmmel beszéltük a múltkor, hogy milyen nehéz volt otthagyniuk a kutyájuk sírját a költözésnél. De ők mindketten úgy gondolták, hogy ott kell hagyniuk, ahol felnőtt a kutya.

Ne foglalkozz senki véleményével. Ha te magaddal akarod vinni a macskád földi maradványait, vidd!