Létezik, hogy egy macska nem való benti cicának? Sosem szokja meg a jólétet?

Menhelyi cicánk van, felnőtt, kb 3 éves, utcán élt. Előttünk már volt ideiglenes befogadóknál több mint egy hónapot, úgyhogy nem nálunk kezdte a szobacicalétet.

Szóval még félénk macska, ez ok, de haladunk szépen a szocializációval. Már eszik előttünk is, almot szépen használja. Vannak játékai, esténként vadul vadássza a plüssjeit :), bár közös játékot még ritkán élvezi. Nem ölbecica, előlünk még néha menekül, viszont simire dorombol, dörgölődzik, pocakját lehet vakarni, a fekhelyén kényelmesen elnyúlva fekszik.

Szóval én úgy gondoltam, hogy jó irányba haladunk.

Ennek ellenére, folyamatosan szökne. Ha felugrik az ablakba, keservesen nyávog. A múltkor nyitva hagytuk az ablakot a konyhában (szúnyoghálós, de persze felügyelet mellett), folyamatosan azt kereste, ki tudja e feszíteni, keservesen nyávogott.

Bezzeg utána simán elvolt a takaró alatt velünk az ágyban, mikor átfázott...

De azóta meg minden este kaparja a konyhaajtót, hogy ő ki akar menni. Tegnap kiengedtem, persze felült az ablakba és szerenádozott, hogy miért van zárva.

Kezdem azt hinni, hogy sosem lesz belőle szobacica. :( Én azt hittem, jól haladunk, de ezek szerint ő csak eltűr mindent, szökésre várva... Ez így nagyon nem ok.

Van értelme még reménykedni, vagy szokjak hozzá, hogy ő ilyen marad?