Odegbeteg macskára valakinek valami ötlet?
Sziasztok!
Van egy 3 éves, 5 kilós kandúrom. Nagyon jó természetű volt mindig is, az állatorvosnál is dorombolt, mindenkit szeretett, mindenkivel barátságos volt. 1 éve egy állatorvosi beavatkozás alkalmával be kellett bódítani, akkor történt valami, az injekciónál teljesen kiakadt és a műtét után az orvos közölte, hogy ébredezik, de nem meri kivenni, mert "megbolondult".
Hazahoztam, minden jó volt addig, amíg vendégek nem jöttek. Az addig kedves macska fújt mindenkire, rajtam és a páromon kívül utál mindenkit, senki nem nyúlhat hozzá.
Nálunk ugyanúgy dorombol, bújik stb. Viszont azóta nem tudom levágni a karmait sem, mert megvadul. Próbáltam jutalomfalattal, minden nap próbálkoztunk. Próbáltuk a végén már lefogni is, de az sem ment, ordított és morgott mint akit nyúznak. Zömében a kaparófát használja, de néha a kanapéra is rámegy és nem szeretném, hogy megszaggassa. Gondoltam elviszem orvoshoz, úgyis aktuális lenne az oltása, akkor megkérem, hogy vágja le a karmait. Beoltani sem sikerült, elkattant, nekiment az orvosnak. Én el tudtam kapni, engem nem harapott és karmolt meg, de az orvos már nem volt ilyen szerencsés. Az oltását azóta megoldom, mert itthon beoltom és a féreghajtót is én adom neki, viszont ez a karomvágás dolog sehogy nem megy.
Megköszönném ha adnátok pár jó ötletet.
Én meg azt mondom, békén kellene kicsit hagyni azt a cicát. Elvesztette az emberekbe vetett bizalmát, ezt kellene visszaszerezni, amihez idő kell. A kanapé sarkát addig is fújd be valamivel, aminek utálja az illatát (nálunk a levendula-citromfű spray ilyen hatású). Ne vidd vissza ugyanahhoz az orvoshoz egy ideig. Ha legközelebb muszáj dokihoz vinni, alaposan mosd ki a szállítódobozt, és mielőtt elvinnéd, pár napig hagyd elöl, hogy megszokja (még bele is bújhat, ha akar).
Ha már lenyugodott, próbálkozhatsz karomvágással, de ne erőltesd túlzottan. Jutalomfalatot is adhatsz neki, és folyamatosan simogassátok közben.
szerintem vidd másik dokihoz.
nem létezik, hogy 3 ember(a doki, az aszisztens és te) ne tudjon lefogni egy 5 kg-os macskát.
volt egy cicám aki még kicsiként tévedt be az udvarunkba és fülatkás volt. elég sokat jártunk dokihoz vele emiatt és ő sem tűrte szó nélkül a kezeléseket. akkor tanultam meg macskát lefogni :)
kesztyűben, az egyik kezemben voltak a hátsó lábai a másikban pedig az elsők és az egyik lábát a hüvelyk és mutatóújam közé fogtam a másikat pedig a mutató és középső közé, igy nem tudta kihuzni. esetleg még igy is megpróbálhatnád a dokinál.
Hát neki sikerült kirángatnia magát valahogy. Lehet a doki technikája nem volt megfelelő. Az asszisztens fogta a grabancát, de kicsavarta magát a kezéből és ordítva ment neki az orvosnak.
Az orvos már nem annyira érdekes, mert ha ne adj' Isten valami baja lenne, akkor bebódítom és úgy viszem el a dokihoz. Én pl.simán megszúrom itthon, beadom neki a féreghajtót stb. Egyet nyekken (gondolom elküld az anyámba) és utána rendben van.
Kipróbálom ezt a sprayt, hátha használ valamit a karomvágásnál. Azelőtt ment ez is zökkenőmentesen. Az orvos óta kattant el ennyire.
Egyébként próbálkoznak a vendégek is (zömében macskabolondok) türelmesen, volt aki hozott neki finomat is, el sem fogadja tőlük a kaját. Fúj, morog és ha nem veszik komolyan akkor oda is csap ordítva. Nem tudom hogy lett abból a tündéri cicából ilyen vadállat.
Az, hogy miért ilyen, az eléggé egyértelmű, azért, mert retteg valamitől. Hogy ez hogy sikerült, ne firtassuk.
Azt viszont nézd meg/vizsgáld meg, hogy lát-e rendesen mert van olyan injekció, amit ha rosszul adagolnak, megvakulhat tőle (részlegesen, vagy teljesen) a erre fogékony macska.
És emiatt is lehet ez a fajta rettegésig menő bizonytalanság.
Karomvágás... Ne vágd a karmát. Ha mégis kell, akkor vágd szakaszokban. Egy karom, jutalomfalat, jó ideig békén hagyni. Aztán újra.
A pozitív dolgokra meg lehet például zenére kondicionálni, tehát ha jó dolog történik (etetés például) akkor egy bizonyos zene menjen a háttérben. Így összeköti a zenét a jó dologgal, és tudja, ha valami bizonytalan is, ha a zene van, akkor jó dolog fog jönni.
Utolsó! Köszönöm, ez jó ötlet! :)
Látni biztos lát rendesen, labdázik, játszik, vadászik. Meg alapvetően nagyon kedves jó fej cica (bár ezt senki nem hiszi el nekem), csak idegenekkel ne találkozzon...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!