Megkapta a hámot és mintha megváltozott volna?
Figyelt kérdés
Körölbelű 5 hónapja van nálunk a 2,5 éves macskánk akit menhelyről fogadtunk örögbe. Tudni kell róla, hogy nem volt az a macska aki oda rohant mint a többi a menhelyen, hogy engem vigyél mint a többi hanem hozzá kellett oda menni mintha ilyen arisztokratikus lenne kicsit. Nagyon szép cica és mintha tudná is. Eddig olyan volt, hogy néha a semmitől is elkezdett sprintelni a lakásban simogatni alapvetően csak ott lehetett ahol ő hagyta mert akkor a lábával elkezdett kaparni, nem mindig de volt rá precedens. Amúgy nagyon nyugodt semmit nem karmolt össze. Vettünk neki hámot mert megyünk egy hétre el és visszük magunkkal és máshogy nem lehet megoldani meg kivinni s elenne baj. Ráraktuk a hámot kicsit nehézkesen mert nem nagyon akarta és fél nap után mintha kicserélték volna a macskát. Volt ré precedens a fél év alatt, hogy nagyon közel oda bujt de most konkrétan az ölembe mászott oda tette a két elülső lábát a én lábamra rá a fejét és simogathattam nyugodtan. Mintha nyugtatót kapott volna vagy nem tudom de sokkal nyugodtabb még az átlagosnál is. Hirtelen mozdulatoktól nem rémül meg ha felkelünk az ágyról nyugodtabb. Megváltozhatott ennyitől. Édesanyám azt mondta lehet most érzi azt, hogy biztonságban van mert esetlegesen volt nyakörve vagy valami a macskának ahol először volt.2017. júl. 8. 20:08
1/4 anonim válasza:
Szinte biztos hogy a korábbi gazdája is adott rá hámot vagy nyakörvet. Tudni kell, hogy a legtöbb macska ki nem állhatja, laposkúszásban mászik vagy fél napig és nagyon, de nagyon csúnyán néznek. Erre számítottam a tiédnél is, mikor elkezdtelek olvasni.
Viszont a tiétek már ismeri a hámot. Azt hiszem, valami olyasmi történt, hogy eddig nem igazán érezte, hogy hozzátok tartozik, hogy ti vagytok a gazdái. A hámmal viszont egyértelműen kinyilvánítottátok olyan módon, hogy az állat megértse, hozzátok tartozik.
2/4 A kérdező kommentje:
Köszönöm a választ! :) Igen valami hasonlóra gondoltunk viszont én személy szerint úgy voltam vele inkább megkérdezem már csak esetleges megnyugtatás miatt is. Arra számítottunk majd elkezdi megpróbálni leszedni magáról de semmi mintha mindig is lett volna rajta. De örülünk neki, hogy akkor így érez. :)
2017. júl. 8. 20:50
3/4 anonim válasza:
Mivel azt írtad,hogy nehéz volt ráadni a hámot én inkább arra gondoltam,hogy igaz,hogy nem tetszett neki,de baja nem lett tőle,ezért arra gondolhat,hogy,ha néha esetleg csináltok is olyat ami nem tetszik neki bántani biztosan nem fogjátok.
4/4 anonim válasza:
Lehet jó emléket köt a hámhoz. Az enyém is izgalomba jön, ha látja, mert tudja, hogy sétát jelent. Soha nem akarja engedni, hogy rárakjam, de utána szalad, ugrabugrál és türelmetlenül toporog az ajtó előtt meg nyávog. Kint meg teljesen boldog, szóval lehet a tiédnek is vannak jó emlékei a hámmal.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!