6hetes es 3 napos cicak bolhairtasa, hogyan?
6 hetes? Mi lett az anyjával? Még nagyon pici, az anyjával kellene lennie.
Nyakörvet még nem kaphat!
A cica nem csak bolhás, hanem férges is. El kell vinni állatorvoshoz, aki ad rá korának megfelelő bolhairtó szert, féreghajtót, majd elkezdi az oltási programját is.
Kb. féléves korában esedékes az ivartalanítás.
A hat hetes cicák általában túl kicsik a spot onhoz (a súlyuk a mérvadó, tehát állatorvost kérdezd meg, de szerintem még túl pihe súlyú ilyenkor) és nyakörvhez is, a bőrük pedig nem bírja jól a sampont.
Ezt egyáltalán nem viccből írom, de ami még elég "házi megoldás", nagyon kicsi cicák esetén, ha kéz kímélő mosogatószerrel fürdeted meg, és egy bolhafésűvel átfésülöd a szőrét. Ez a már kifejlett bolhák ellen egy tűzoltás szerű megoldás, mivel ebbe belehalnak, de a peték túlélhetik, ezért sürgős esetben használhat, de mindenképp konzultálnék orvossal. Ami még fontos, hogy csinálj sűrű habból a nyakára egy "gallért", mert a mosás következtében a bolhák a cica fülébe szoktak menekülni, így pedig nem tudnak majd átkelni ezen a habon. Mindenképpen nagyon meleg fűtött helyiségben fürdesd csak, és utána hagyd melegítőpárnán, vagy zokniba töltött mikrózott rizs mellett, ami segít neki melegen maradni, amíg megszárad.
De mondom feltétlenül vidd orvoshoz, mert ez maximum csak egy gyors ideiglenes megoldás, végleg nem fogja megszüntetni a problémát, és ha bolhás a macska, 90%, hogy férges is, arra pedig mindenképp gyógyszert kell kapjon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!