Kell fizetnem az állatorvosnál a vizsgálatért?
Azért, mert elkér vizsgálati díjat, nem jelenti, hogy legombol, csupán neki is fizetnie kell valamiből pl a rendelő fenntartását, bérlését, asszisztenseket stb. Teljesen magánvállalkozás egy saját rendelő, amit fenn kell tartani valamiből. Ha nem tudná fenntartani, nem lenne hova vigyed az állatodat. És tudod, egy kisebb rendelőben nem naponta szoktak 3 kutyát és 8 macskát ivartalanítani. Tudom, mert jelenleg állatorvos-gyakornok vagyok és egy kisebb rendelőben dolgozom. Az, meg, hogy egy daganat diagnosztizálásáért nem kért el pénzt, íratlan protokoll. De az, hogy egy tüdőgyulladást, megfázást, parazitásságot, allergiát diagnosztizál azért kicsit más. Ott visszahordod az állatodat injekcióra, ahol már általában nem kérnek a kisebb helyeken pénzt el ezért. (én már voltam olyan nagyobb klinikán anno a törpehörimmel, ahol elkértek a kontrollért is pénzt) De ezt helye válogatja, az ilyen apróságokat. A fő csapásvonalunk az, hogy egy ilyen kezelhető betegségekért, amit mi diagnosztizáltunk, illetve oltások előtti vizsgálatért azért elkérünk valamennyi vizsgálati díjat, mert ebből élünk meg. Aki ezt nem tudja megfizetni ne tartson állatot, mert az nem csak abból áll, hogy simizzük, hanem abból is, hogy ha tüsszög dokihoz visszük, ahogy a kedves Kérdező is, és számítunk arra, hogy pénzt kérnek nemcsak a gyógyszerért, hanem a szaktudásért is, mivel nem csak egy patikaként szolgálunk. Amúgy no offense, mert ahány hely, annyi szokás, én saját tapasztalatból nyilatkozom, de életemben csupán 3 különböző rendelőben dolgoztam, valószínűleg azért vannak eltérések, illetve más a helyzet visszatérő vendégek esetén is, és nagyon sokszor amolyan intuitív ez a fizettetés (lásd egy frissen tumorosnak diagnosztizált cica, kutya gazdijától, akinek az állat a mindene, nem fogsz legombolni vizsgálati díjat, főleg, ha nem tudsz már mit tenni.) Az a gond, hogy az emberek azt hiszik, hogy a legtöbb állatorvos imád pénzt kihajtani emberekből, közben pedig néha ez a legnehezebb része az egésznek. Nem jókedvünkben csináljuk, na.
Peace.
hálás vagyok a válaszokért, (aki meg lehurrogott, annak oké,köszi)
volt egy kis gyulladása a cicumnak, 4 szuri volt összesen 7000ft :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!