A ti macskáitok is vacakolnak a vízzel?

Azért enyhén túlzol. Enyhén nagyon :D

Amikor kicsik voltak, ajándékba kaptuk a tálakat, nem ittak belőle, jöttek volna mindig a poharunkra. Nem érzem, hogy piedesztálra emeltem volna őket azzal, hogy "meghallgattam" az igényeiket :) Nyilván nem porcelán tányérból esznek, egyszerűen szeretnek kicsit magasabbról inni, persze miután jól megmosták a lábukat benne :D

Nem értem, mivel lennék jobb gazda, ha csak azért is kicsesznék velük, mert megtehetem, és tálba önteném a vizet. Esetleg lapostányérba, mert miért ne, állatok, nem?

Esetleg két-három hét szomjazás után rászoknának a tálra, csak nem tudom, az kinek lenne jó.

Volt pár promós burger kinges kis bögrénk, nem használtuk, letettük nekik azt. Meg lett nekik tanítva, hogy más poharát, tányérját, ételét nem piszkálják, csak az az övék, ami a földre, táljukba, bögréjükbe kerül.

Ahogy megnőttek, alacsony lett nekik a bögre, kaptak poharat. Nem az asztalon isznak, le van téve nekik a földre a kajástálkájuk mellé, más nem használja őket, semmivel sem különb, mintha tálkából innának.

A fürdőszobába szabad bejárásuk van. Kicsi a lakás, annál többet mozoghatnak, és nyáron nem kell aggódnom amiatt, hogy hőgutát kapnak, eresztek egy kis vizet a mosdóba, és elpancsolnak maguknak.

Az egyetlen problémám, hogy utánoznak minket. Mióta siettemben a csapból iszom, ahogy a kérdésbe is került, ők is onnan innának inkább. Nem nagy gond, csak unom, hogy összekötik a pancsival, és sosem tudom, hogy szomjasak, vagy csak szórakoznának. Szomjaztatni nem fogom őket.

Ennyi joguk talán nekik is lehet itthon, ha már a családba kerültek :)

Sőt, tulajdonképpen egyetlen kivétellel ennyi joguk van. Igyekszem kielégíteni az igényeiket, és megtiltottam a férjemnek, hogy az akartuk ellenére "pakolja", felkapkodja őket (nyilván ha útban vannak, az más dolog).

Cserében tisztelik a szabályokat, és nagyon-nagyon szeretnek minket. Mindenkinek megéri :)

Aranyos lehet :)

Nálunk az egyik vakarcs csak némán ül a mosdó szélén, a másik dörgölőzik a csaphoz.

Ő az, aki pancsol inkább. Ravasz, tudja, hogy alomszedés után mindig kezet mosunk, többször csapott már be azzal, hogy jelzett az alomnál, majd miután elkezdtünk turkálni benne, átrohant a fürdőbe :D

Sajnos ők már kifejezetten nem isznak máshogy, a vizük közelébe sem mennek.

Köszönöm a válaszokat!

A férjem minden reggel vizet cserél, majd én is az első etetésnél, aztán random napközben, ahogy esik.

Mostanában tény, kezdünk leszokni róla, mert úgysem isszák.

Ha látom, hogy a pohár közelében bóklásznak, kicserélem, de régóta nem isznak belőle :)

Ilyen itatókútról még nem hallottam, pedig nagyon jó megoldásnak tűnik, mindjárt utána is nézek, köszönöm! :)

Biztosan jó dolga van a macskádnak :)

Mi sem terveztünk a lakásba állatot hozni. Mindkettőt anyám szedte össze az utcáról, még nagyon pici korukban, ázottan, bolhásan, legyengülve. Mivel nála már így is van 3 és egy kutya, nem akarta megtartani őket.

Bár az utcára nem engedem ki, számukra veszélyes a környék, a körfolyosón hagyom kolbászolni őket, parkra néz, van mire bámészkodni, szeretik nagyon. A fákat egy plafonig érő, szekrénytető-kapcsolatos macskaparó helyettesíti, szóval azért nem panaszkodnak :)

Én nem mondanám, hogy hobbiból tartom őket. Mióta idekerültek, családtagnak számítanak, és úgy is viselkednek.

Csodálkozom rajta pl., hogy másokat kapar, harapdál a macskája, ilyen nálunk sosem fordult elő, még játékból sem, ha a hasukat piszkálom, karom nélkül fogják meg a kezem, és úgy veszik be a szájukba, hogy még véletlenül se legyen ott a foguk, egyébként pedig sosem játszanak így :)

Életükben egyszer karmolt meg a srác, azt is csak véletlenül, épp a vállamon volt, megijedt nagyon valamitől, és reflexből kieresztett karmokkal ugrott le rólam.

Teljes mértékben behívhatóak, ha csuknám be az ajtót, ki se mondtam a nevüket, már idebent vannak a folyosóról. Tudják, hogy nem mehetnek fel-le a lépcsőn, nem is próbálkoznak vele, szem előtt maradnak.

Rengeteget dumálnak, megvannak az általános kérdéseink, most már tudják kb., mit szeretnénk tőlük, és mi is kiismertük a válaszaikat.

A szabályokat tudják, betartják, mellettük hagyhatom az ebédem, nem piszmognak bele.

Őszintén szólva, nem mondom, hogy olyanok, mintha a gyerekeim lennének, mert messze nincs annyi baj velük :)

Kölcsönös tiszteletben élünk, ők tisztelik a szabályainkat, mi hagyjuk őket a maguk kis döntéseit meghozni, amíg az nem ellenkezik az akaratunkkal, így tényleg szeretnek minket, azt hiszem.

A férjemnek volt az a rossz szokása kezdetben, hogy random felkapta, megnyomorgatta szerencsétleneket, egy darabig a közelébe sem mentek.

mióta megbeszéltük, hogy simi közben hagyja őket a négy lábukon, és akkor kapja fel őket, ha kérik, vagy ha muszáj, tehát nem erőszakoskodik velük, ugyanúgy bújnak hozzá is.

Lehet, hogy csak állatok, de nem kell félteni őket, azért nekik is megvan a magukhoz való eszük :)

Sosem tudnék úgy rájuk nézni, mint valami tudattalan, 0-24-ben irányítandó lényre.

Persze, nyilván minden állatnál vannak nehezebb esetek, szerencsére őket sikerült jól nevelni, büszke vagyok rájuk :)