Miért hozta haza a bakmacskám a kismacskákat?

Tudom, hogy mi a kérdés, de elnézést, hogy nem tudok szó nélkül elmenni az ilyenek mellett. Milyen középkori gondolkodás ez, hogy nem avatkozunk bele a természet dolgába? Ha mindenki így gondolkodna, már elárasztották volna a világot a kóbor kutyák és macskák, bár sajnos a menhelyek most is szinte mindig tele vannak.

Nekem is van macskám, és amikor ivarérett lett, elkezdett verekedni. Tele sebekkel jött haza, elő se mert bújni. Akkor erre úgy kellett volna reagálnom, hogy hát nem avatkozom bele a természet dolgába, szenvedjen csak a sebeivel, meg menjen verekedni újra és újra? Hát nem, rohantam vele az állatorvoshoz ivartalaníttatni, mert rossz volt látni ahogy szenved.

Ha nőstényről lenne szó, ugyanez: évente minimum 2 alom kismacska születne, de inkább több. Mégis hova ajándékozol el ennyi kiscicát? Arról nem beszélve, hogy a nőstényed meg teljesen leamortizálódik a folyamatos elléstől.

Létezik olyan, hogy felelős állattartás, és ebben az ivartalanítás jelentős szerepet játszik.

#3 vagyok.

Némelyik kandúrmacskában van némi anyai ösztön, az biztos. Nekünk volt olyan kandúrunk, amelyik hetekig hagyta, hogy a frissen hozzánk került, valószínűleg túl korán elválasztott kismacska egész nap rajta feküdjön, és csomósra-csatakosra szopja a hasán a szőrt.