Mit tudnék csinálni anyám "állatszeretetével"? Hogy "védjem meg" tőlük a macskát?

Bocsánat, de hosszú lesz. Nem tudtam rövidebben összefoglalni. Aki elolvassa, és tud tanácsot adni, annak megköszönöm.

--

Egy kóbor macska szegődött hozzánk 1,5 éve, rossz állapotban, lesoványodva, összetapadt szőrrel.

Anyám "befogadta", enni adott neki, beengedte párszor a házba, ugyan állatorvosról hallani sem akart, mert "nem gondolom tán, hogy pénzt dobunk ki kóbor dögökre". A cicus azóta is nálunk van, kinti macskaként. Nem tudom, mennyi idős; nem ivartalanított hím. A mai napig elég vékonyka, de egészséges.

Otthon leginkább én vagyok az egyetlen, aki normálisan igyekszik viselkedni vele, de nagyon félénk, néha agresszív. Amilyen gyakran tudom, beengedem, pláne most a hidegben. A szüleim szent meggyőződése, hogy a macska (az ő megnevezésükben "a dög") kintre való, nincs keresnivalója bent. Apám egyből ideges lesz, ha meglátja az előszobában, s képes üvöltve üldözni még az udvaron is. Szerencsétlen cica bemenekül az első sarokba és összehúzza magát, ha meglátja apámat. Utána persze apám vérszemet kap, és fröcsög mindenkire, rohan a macska után körbe-körbe, mint az őrült. Hiába magyarázom neki, hogy sokkal többet érne, ha normálisan hívná, és nem ijesztgetné. Vagy ha egyszerűen megfogná és kitenné (na nem úgy, mint a vadállat).

Anyám mindig azzal jön, hogy ő mennyire nagylelkű, és mennyire szereti az állatokat. Ez csak annyit jelent, hogy enni ad neki(k), de azt is igazából folyton csak a szememrehányja, hogy felesleges kiadás ez a macska, tönkre fogunk menni miatta (megjegyzem, 90 Ft-os alutasakos kajákon él (meg nyers csirkehúson néha), ha én nem veszek neki mást). Gyakran tehéntejjel akarja itatni, mert "szegény cica ne csak vizet igyon már", nem hiszi el, hogy ez nem egészséges gyakran a macskáknak.

Sokszor bent van a cica délelőtt, amikor anyám főz, ő meg a konyhában pihen. Nem egyszer előfordult már, hogy anyám "felbukott és majdnem összetörte magát" (az ő meglátása szerint, valójában inkább csak enyhén megbotlott) a macska miatt, aztán üvöltve vágta ki a házból, mert hát ez a macska hibája volt. Máskor meg felidegesítette magát, hogy "minek van már megint itt ez a rohadt dög", és belerúgott (!) a macskába. Hát majdnem felpofoztam, olyan mérges lettem, esküszöm... Idegesíti őt, hogy nyúlkál (felnyúlkál a konyhában a fiókokig, vagy az ebédlőasztalnál a lábunkat piszkálja), néha egyáltalán az is, hogy él.

Folyton azzal fenyeget, hogy be fogja vágni a menhelyre. Máskor meg mézes-mázos, mondja, hogy (majd egyszer) elvisszük ivartalanítani "a mami picikéjét", bár szerintem ahhoz már túl idős. Teljesen ellentmondásos olykor.

Nem is értem, minek kellett befogadnia akkor. Én nagyon megszerettem, beengedem az ablakomon át a szobámba, az ágyamba, ha senki nem látja. Sokszor pihen az ölemben. Gondoskodom róla, amennyire tőlem telik, de felforralja a vérem, amit a családom állatszeretet cím alatt művel. Rendszeresen szidnak, amiért "beszoktattam", és nem lehet bejönni a házba anélkül, hogy a macska egy ugrással ne legyen előttük. És persze az én hibám az is, hogy befogadták a macskát, holott egész nyáron otthon sem voltam, amikor odakerült, még csak nem is tudtam róla.

A közeljövőben (pár hónapos kilátás) elköltözöm, és egész biztos, hogy magammal viszem. De addig mit tehetnék, hogy megvédjem az ilyen összetűzésektől szegény állatot?

Vannak napok, amikor egész normálisak és elnézőek, és még aranyosnak is találják, ha épp foglalkozom vele. De az esetek többségében inkább csak bosszantó tényezőként tekintenek rá, kiabálnak vele, kergetik.