A középkorban etették is a macskákat, vagy csak vadászatból éltek?
A kzépkorban, a boszorkányüldözések korában úgy tartották, hogy a boszorkányok képesek macska alakot felvenni, illetve hogy a macska a sátán képmása. VIII. Ince pápa a macskák megölését és kínzását javasolta a híveknek, ezért a középkori városokban nem tartották háziállatként itt Európában, többek között ezért is szaporodtak el annyira a patkányok, amelyek a pestis járványt okozták.
A keleti országokban viszont házikedvencként tartották őket már az ókortól kezdve, természetesen etették is.
Etethették is ételmaradékkal és a háznál fejt tejjel.
A szüleimnek is volt háztáji gazdaságuk és ahol gabona van ott rengeteg egér is van, ezért mindig sok macskánk volt. Mindig bőségesen etették őket, reggel és este a fejéskor annyi tejet ittak amennyi beléjük fért. Valamint dél körül is sorra megjelentek valami ételért, akkor meg mindig kaptak az emberi ételekből, netán maradékokból. Ha éppen kolbászt ettünk akkor azt harcolták ki maguknak, tehát erős gyomruk volt.
Ma a szomszéd nem nagyon eteti a macskáit, ezért a környező házakhoz is átjárnak egerészni.
Régen a termelőszövetkezetben is voltak macskák, azoknak is mindig adtak tejet a fejést végző dolgozók. Valószínű a középkorban is ugyanígy gondoskodtak a macskákról. Persze ahogy ma is, a nagyon szegény emberek nem biztos hogy etették, legfeljebb az ételmaradékot tették ki nekik.
" VIII. Ince pápa a macskák megölését és kínzását javasolta a híveknek, ezért a középkori városokban nem tartották háziállatként itt Európában, többek között ezért is szaporodtak el annyira a patkányok, amelyek a pestis járványt okozták."
Ezt meg honnan veszed?
A macskák kunyerálnak?? És mi van a kutyákkal? A kutyusok szoktak a legtöbbet kunyerálni :)
Már jóval a középkor előtt sok kultúrában "háziasították" a macskákat. Jelentősen az egyiptomi kultúrában tulajdonítottak jelentős figyelmet a macskák háziasítására. Pl. ha valaki meghalt és mumifikálták, az mellé temették el a macskákat is. Vallási világokban sokaknak jelentős volt a macska szerepe, hiszen úgy tartották, hogy ezek az állatok kapcsolatban vannak, kapcsolatot teremtenek a túlvilággal és ők őrzik a holtakat a szellemvilágban. A korai középkorban nagyon sok macska terjedt el, földművesek is szerették őket tartani, hiszen kiirtották a rágcsálókat stb....illetve az úri körökben nagy kedvencként tartották őket. Sajnos azonban akkoriban sok macskára vadásztak is a bundájukért is például. Akkoriban természetesen kaptak tejet a macskák, hiszen gondoljunk csak bele, eredetileg vadmacska alfajának tekinthetők, majd háziasították őket lassacskán. Szóval kiválóan tudtak alkalmazkodni és szívós állatok. Önállóan is el tudtak élni és szerezni maguknak táplálékforrást. Akkoriban a tejtől egyáltalán nem lettek rosszul. Ma már más a helyzet, ma már mindenért ugy mond rohanni kell velük az állatorvoshoz, oltatjuk őket stb. régen akkoriban természetesen nem volt ilyen, hiszen az akkori viszonyokhoz volt szokva a szervezetük.Pl. nem volt olyan, hogy hidegben voltak és macskanáthát kaptak el stb.... Kései 9. században egy walesi uralkodó törvényben tiltotta a macskák bántalmazását és kizárólag hasznos házi kedvencként lehetett tartani őket, későbbi korszakban tényleg volt ilyen, hogy az a pápa elrendelte az irtásukat, sajnos nagyon sokat elpusztítottak és ennek következtében jött a pestis. Nagyon csekély számban maradtak életben a macskák, azonban 15-18-. század körül ismét elterjedtek. Ez leginkább a tengerészeknek volt köszönhető. Ugyan is azt tartották, hogy a hosszú hajózás során szerencsét hoz a macska a fedélzeten. Ennek következtében szerte a világon nagyon sok macskát tettek hajóra aztán a hajón is elszaporodtak és , ahol partot értek, megérkeztek velük a macskák is. Lényegében a 20. századra már macskák "uralták" a világot......
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!