Cicából a bolha az emberre is átjöhet?
Most kaptunk egy kiscicát párommal pénteken. Én rögtön feldeztem, hogy szegényben valamilyen állatkák mászkálnak, szóval megfürdettük vasárnap(nem volt itthon cica sampon, és vasárnap révén nem tudtunk venni).
Ma vettünk neki bolhaírtót(ezt a kenőcsöt ami amit a nyakra kell tenni) és még egy másik fajta krémet, a többi károkozók ellen. Meg persze sampont is, hogy majd a hétvégén megint megfürdetjük. Szegényke mióta bekentük nagyon vakarózik, és ugrálnak ki belőle a bolhák. Nagyon gyorsan hozzám szokott és lévén szobacica mindig jön mellém az ágyba és folyton rajtam szeretne aludni. Nem szeretném neki megtiltani, de rám ugrálnak a bolhák ahogyan rajtam fekszik, ami zavar(próbálom őket gyilkolni). Természetes úgy beszéltük a barátommal, hogy holnap mindent kimosunk és felmosunk, a bolhák miatt, de nem tudom, hogy ezek a bolhák bennünk is megmaradhatnak? Azt olvastam valahol, hogy nem,mert az ember bolha az más de nem vagyok benne biztos. Ha van tippetek bolha írtással kapcsolatban szívesen fogadom. Én holnap mindent 60 fokon ki akarok mosni és ecettel felmosni. Ez segít? Meddig kell várni még a cica bolhamentes lesz? Bármi tippet szívesen fogadok! Még soha nem volt cicánk, nem annyira tudom, hogyan működik ez.
Persze, hogy normális, kicsi még, új helyen van, meg van szeppenve.
A bolhákat nem kell túlparázni. Ha van spot-on a macskán, akkor ki fognak dögleni. A helyét, az ágyneműt érdemes kimosni és nem elfelejteni újra cseppenteni amikor a hatóidő lejárt.
Féregtelenítőt nem tudom, kapott-e, azt két hét múlva kell ismételni és onnantól számítva háromhavonta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!