Van egy kóbor cica az udvarunkban. Hogyan tovább?
Budapesti, belvárosi társasházról van szó. A háznak van egy kis udvara (kocsibeállóval, tehát le van betonozva), az udvar egyik végén egy hasadék van a betonba, azt megpróbálták 1-2 faléccel letakarni, de így is van egy lyuk, amin a fent említett macska ki-be közlekedik.
Néha látom az udvaron, a közös képviselő tud róla (régebben több macska is volt, lehet, hogy most is több van, én csak ezt az egyet látom), azt mondta, hogy ne etessük, mert a pincében talált pár macskatetemet, és egyértelműen megmérgezték őket, és akit rajtakap (ő vagy valamelyik talpnyaló szomszéd), hogy eteti, az pórul fog járni. Na ezen kívül SEMMIT sem csinált, csinál és nem is fog.
Szemügyre vettem a cicát, amennyire tudtam, elég nagy, nem is sovány, sőt, egész jó húsban van (biztos patkány, egér), de szerintem jobb lenne neki egy családnál. Mit tehetnék, hova forduljak? Nem szeretném, ha aztán bezárnák egy kis ketrecbe, majd ha x nap múlva nem viszi haza senki (pláne, hogy "sima" házimacska, nem különleges fajta, bár egyébként nagyon szép, nagy példány), elaltatnák. Annál még a "szabad" élet is jobb.
Tudtok valamilyen korrekt szervezetről? Keresgéltem neten, de nem vagyok meggyőzve, ráadásul, az állatvédelmi oldalakon nincs szó arról, hogy ezt-és-ezt a számot hívd, ha kóbor állatot látsz, csak nagy nehezen a kapcsolat vagy az impresszum részben lehet ráakadni egy-két ügyvezető számára. Ahol kóbor állatok befogását lehet kérni, az olyan is... Azt semmiképp sem hívnám "rá".
Próbáld befogadni, akkor megismered, és megszereted.
Valamiféle macskahordóból készített csapóajtós kajacsapdába fogd meg és vidd a lakásba. Kézzel rizikós elfogni, mert ha elkapod megijed és csúnyán megkarmolhat, megharaphat. Pár hét alatt megszokik, ha kap kaját és van alom, otthonos kuckó. Ott kiderül mennyire szocializált, szobatiszta vagy arra tanítható, vagy sem. Legrosszabb esetben még mindig elengedheted, ha semmiképpen nem szokna meg. Menhelyre adni nem javasolom, mert egy idő után elaltatják.
Sajnos nem tudom befogadni, már van egy 8 éves kandúrom, eléggé antiszoc. a lelkem, nem tűr meg más állatot a lakásban, hiába herélt, eléggé domináns, ráadásul pici lakásról van szó, tehát még ideiglenesen sem tudnám elkeríteni pl. a másik szobába, mert nincs másik szoba, csak 1 nappali, picike fürdő, kicsi konyha.
A cicamentőknek írtam, sajnos nincs több helyük, most írtam a fehérkeresztnek, hátha ők.
Én sem merném megfogni, pont a fertőzés veszélye végett(megharap/karmol), állatbefogó/csapda lenne jó, én ilyet nem tudok barkácsolni sajnos (már gondoltam rá). És mivel a pincén át közlekedik, ami (mint kiderült) több társasház pincéjével van összekötve, teljesen kiszámíthatatlan, mikor bukkan föl. Tegnap és ma például nem is láttam, csak onnan tudom, hogy járhatott itt, mert a száraztápból hiányzik kicsi (végül nem bírtam megállni, vittem le neki egy doboz kaját, az egyik sarokba szórtam ki az udvaron).
Szóval ehhez "profik" kellenének, reménykedek, hátha valahol találok segítséget. Nem túl tág ismerőseim körében körbekérdeztem, de nem kell nekik macska (vagy mert már van, vagy mert egész nap nincsenek otthon, stb).
Köszi az eddigi válaszokat!
Ismered a mondást, hogy "Más f**szával veri a csalánt"?
Te pont ezt teszed! A macska ha nem talál élelmet nem fog odamenni, erre te a nagy állatvédő megeteted!
A kóbor macska a legritkább esetben kövér és ápolt, ha pedig mégis annyi egér és patkány van a kaptáratokban, akkor tiszta haszon egy macsek ami irtja azokat! De az is csak addig történik, amíg nem kezditek el etetni, mert attól fogva felesleges vadásznia!
Szerintem egy környékbeli lakó macskája, hisz a macskák köztudottan kóborolnak, néhány háztömb semmi egy felnőtt macskának!
Na, mivel ugyanazt a hülyeséget ide is leírtad, ide is válaszolok:
Mint írtam, ez egy BELVÁROSI, 7. KERÜLETI TÁRSASHÁZ. Ergo betondzsungel közepén egy 2 emeletes (azt hiszem) 20 lakásos társasház, pincével, amelyben egerek-patkányok futkosnak. Ez nem vidék, hogy itt a rágcsálók egészségesek lennének, mindenféle kórokozóktól és élősködőktől mentesek lennének, és mivel (mint írtam) a közös képviselő nem foglalkozik semmivel, a pincét sincs aki takarítsa, és mivel a 7. kerület kellős közepén vagyunk, nem épp tiszta a környék, hiába kapukóddal záródó kapunk van, de cipővel, autógumival behordjuk a sok mocskot, szinte 100%-ig biztos vagyok benne, hogy valamilyen baja/betegsége van a cicának, mégha "csak" hordozó is. Plusz, nem tudni, hogy ivartalanított-e. Plusz, mivel ez nem kertváros, itt nem engedik ki az állataikat az emberek, tehát biztos, hogy nincs gazdája. És mint írtam, régebben volt itt több macsek is, tehát valahol anno lekölykezhettek.
Mennyivel jobb lenne befogni, megvizsgálni, ha kell ivartalanítani, és egy szerető otthonba vinni a cicát, ahol nincsenek fertőzések, ha fázik, nem kell valami mocskos helyre bebújnia, stb.
És igen, inkább a száraztápot egye, mint a sok kórságos rágcsálót. Mivel sajnos mi is szűkösen vagyunk anyagilag, nem tudom rendszeresen etetni, de azon alkalmakkor is legalább nem egy ki tudja milyen kórságot hordozó/abban szenvedó állatot eszik meg, hanem normális kaját. Sajnos ez is kevés, de a nagy büdös semminél több.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!