Nem szeret a cicám?

Tapasztalatom szerint a lány macskák ilyen kis genyák, maguknak valóbbak minta fiú cicák.

Egyébként lány vagy fiú?

Ne legyél csalódott azért, mert másokkal is barátságos a cicád. Még pici, ismerkedik. Az enyém is ilyen volt, most is ilyen, elvárja, hogy köszönjenek neki is, és soha nem lehetett akkor szeretgetni, amikor én akartam, azon egyszerű oknál fogva, hogy ők macskák. Nálunk mindennek akkor jön el az ideje, amikor ők akarják. Jobb, ha tudod azt is, te élsz az ő felségterületükön, ők az urak :)

Ne várj olyan viselkedést, ami kutyusokra jellemző, mert általában a kutyák azok, akik alig várják, hogy rájuk nézzen végre a gazdi. A cica ennél sokkal önállóbb, és sok időt tölt elvonulva. Én pl. ezt szeretem bennük, a kutyusok állandó ottléte nekem sok.

Eddig szerintem mindent jól csináltál, folytasd a vadászképzést (én így hívom a cicával való játszást), és lesz egy egészséges, szép, önálló, jófej cicád, aki nagyon is fog téged szeretni és fog hozzád kötődni, de soha ne várd, hogy ezt beismerje neked. A maga macska-módján azért úgyis ki fogja mutatni. És nem csak akkor, amikor kajáért kuncsorgásról van szó :) Olvass sok cicás sztorit, biztos rá fogsz ismerni a sajátodra, én nagyon jókat nevetek időnként rajtuk :D

/Kicsit talán hosszú lesz./

Ne azért legyen macskád, hogy valaki szeressen. Azért legyen macskád, hogy te szeresd és a gondját viseld.

Van egy cicánk, két és fél éves. 6 hetesen került hozzánk. Soha egyszer sem bújt oda hozzánk, nem hízelgett, dörgölőzött, kedveskedett. Sokat játszottunk, birkóztunk vele amíg kicsi volt, így elég vad lett. Gyakran csúnyán megkarmolt/harapott minket. Ha felvettük az ölünkbe, azonnal kapálózott, hogy menni akar, ha nem engedtük már harapott is. Egyáltalán nem olyan volt amilyennek egy macskát elképzel az ember. Olyanok voltunk mint te most, csalódottak, költöttük rá a sok pénzt, mindent megadtunk neki és ez a hála... Egyszóval emberek voltunk, buta emberek.

/Abba a hibába esel, amibe mindenki más. Tudod, hogy macska, mégis emberként viselkedsz vele. Megadsz neki mindent, és arra számítasz, hogy ő majd viszonzásul imádni fog téged és azt teszi amit csak akarsz. Csakhogy az állatok nem emberek. Ezt nagyon sok ember képtelen felfogni. A macska nem tudja, hogy a virágot te dísznek tartod, nem pedig az ő rágcsálnivalója, nem tudja, hogy a bútort nem szabad karomélesítőnek használni. Nem tudja, hogy te miért akarod állandóan a kezedben cipelni. Számára ezek a dolgok semmit sem jelentenek. Neked nem az a dolgod, hogy ha a macska valami rosszat tesz, akkor megbüntesd. Számára a büntetés, mint fogalom nem létezik, mert nem tudja mi az amit az ember bűnnek nevez. Értelmetlen dolog nevelni a macskát. Nem a macskának kell megértenie az embert. Te mint ember, mint OKOS ember értsd meg a macskát./

Egy nap úgy döntöttem, hogy nem azért fogom szeretni a macskámat amit én akarok tőle, hanem önmagárt. És az ő igényeit fogom szem előtt tartani, nem a sajátjaimat. Nem akarja, hogy ölbe vegyem? Jó akkor nem teszem. Nem szereti ha piszkálják, fél órán keresztül simogatják? Jó akkor csak néha megsimítom a kis fejét, amíg látom rajta, hogy élvezi, aztán otthagyom. Nem tetszett, hogy bevadul játék közben, és össze-vissza karmol. Nem erőltettem hát a játékot, csak amíg ő is játéknak vette.

Telt az idő. Rájöttem és elfogadtam, hogy a macskáknak is megvan a saját személyiségük, természetük. Nem lehet mindegyik egy gazdája vállán dörgölőző, "kisgyerekek álma". Tisztelem a macskát és nem próbálom rákényszeríteni az akaratomat. Az a legfontosabb, hogy szeresd. Hidd el, tudni fogja, ha szereted. A mi cicánk is érzi, és ki is mutatja a maga módján. Nem ugrik az ölembe, nem dörgölődzik, ja és soha sem dorombol. Nem az ő stílusa.

Viszont akármikor ha hazamegyünk ő a bejárati ajtónál vár minket égnek álló farokkal, trillázva. Minden este velünk alszik, az ágyban, A párommal hagyunk egy kis helyet egymás között, ahova pont befér egy összegömbölyödött kis (igazából már nagy) cica.

Tudja, hogy mi vagyunk a szülei, ő pedig olyan, mintha a gyerekünk lenne és nagyon nagyon szeretjük.

Ne legyél csalódott és ne gondolj tárgyként a macskádra. Önmagárt szeresd ne pedig a törődésért amit tőle vársz.

Nálunk is így indult a dolog a 8 hetes cicával :)

Nekem ő első cica, eddig inkább kutyás voltam, és sok mindent nem értettem. Ha olvastam vagy hallottam cicaviselkedésről, akkor legtöbbször azt, hogy dörgölőzik, meg bújik meg ilyenek, de a miénk nem csinálta!

Aztán valami változott, mert most ott tartunk, hogy minden reggel, ha csörög az órám, jön, ráfekszik a mellkasomra, és dugja oda a kis fejét, hogy masszírozzam, meg megjelöl (odadörgöli a buksiját az arcomhoz) jelezvén, hogy összetartozunk :) És a dorombolás is állandó kísérője a reggelenkénti "szertartásnak" :)

Szóval adj neki időt (meg magadnak is), egyszer úgyis eljön, aminek el kell jönnie :)