Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Létezik olyan macskafajta,...

Létezik olyan macskafajta, ami egyáltalán (! ) nem ugrál?

Figyelt kérdés

Szóval a barátom nagy macskás. Összeköltöztünk 3 hónapja, és bár csak az első héten mondta, én nagyon látom rajta hogy hiányzik a macskája. Én viszont nagyon nem szeretem őket. Múltkor elgondolkoztam azon, hogy vajon mi a 3 legnagyobb bajom a macskákkal, amiért utálom őket. (csak a tapasztalataim alapján, senki ne vegye magára, meg ne mondja hogy nem így van!) Szóval rájöttem, hogy iszonyú gonoszak és beképzeltek, mintha az ember lenne értük (ez még egy kis agressziót is kivált belőlem, emberben is utálom az ilyen jellemet.) Akkor kapcsolom be a "cukigombot" ha a kezemben tartok valami kaját, vagy épp eszükbe jut hogy simogatást akarnak. Felugrálnak mindenhova, legyen az üvegasztal, szekrényteteje, bármi, és hiába küldi le az ember. Szétkaparják a bútort, minden macskás ismerősöm ágyszéle rojtos. Márpedig nem keresek túl jól, úgy spóroltam 4 hónapig egy fotelra, és nagyon nem esne jól, ha tönkretenné egy macska.


Na mindegy, abbahagyom mert a lényeget értitek. A barátomat nagyon szeretem, jobban mint ahogy utálom a macskákat, és igazából ha találnék egy olyan fajtát, amin legalább ezeket a kaparó-ugró dolgokat "ki lehetne kapcsolni", vagy eleve nem is tudnak ugrálni meg kaparni, az jó lenne. A jellemükkel már megbirkózom, valahogy csak összehaverkodnánk, nem vagyok én se kőszívű, csak magamtól nem fogadnék be macskát.

Na, ilyen bonyolult helyzetbe tudtok nekünk ajánlani cicát? Milyet? A barátom amúgy nem tud róla, nagy meglepinek szánom!



2013. szept. 8. 20:52
1 2
 11/18 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem neked nem való macska... Rendes vagy, hogy a barátod kedvében akarsz járni, de mindhárman megsínylenétek, ha ezt erőltetni kezded. Van, aki nem bírja a macskákat, ezt el kell fogadnotok.. Talán nem "válóok". :) Majd otthon kimacskázza magát. Egyébként is ha az otthoni macskáért van oda, a másikat úgyse szeretné ugyanúgy.
2013. szept. 9. 17:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/18 anonim ***** válasza:
70%

Nekem orosz kékem van, és teljesen normális. De neveléstől függ. Ha hagyod neki, akkor csinálja. Ha nem hagyod, akkor megtanulja, sokkal előbb mint a kutyák.


Én viszont az ilyen idióta idegesítő embereket viselem rosszul, mint te, drága kérdező. Sőt, rendkívüli agressziót váltasz ki belőlem kora reggel.


A macska az egy állat, akit ugyanúgy ellehet kényeztetni mint a kutyát vagy a gyereket. A macska nem gonosz, alattomos. Ezek emberi tulajdonságok. Az állatok nem ilyenek. Félrehallucinálsz valamit, de nagyon. Nem lennék a párod helyében, az biztos. De talán próbáld meg elfogadni, hogy ő egy sokkal jobb ember mint te. Nem gáz, vannak ilyenek is, mint te. Csak minek?..

2013. szept. 10. 07:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/18 anonim ***** válasza:
78%

Nekem is rengeteg ismerősöm van, aki borzasztó rosszul neveli a gyerekét, most akkor ezért a gyerek a hibás? Én is tartsak minden gyereket gonosznak, elkényeztetettnek és beképzeltnek? Azért mert a szülők egyszerűen lusták megnevelni?

A macskák érdekében remélem, lemondasz erről a tervedről. Egy macskát sem büntetnék azzal, hogy te legyél a gazdája.

2013. szept. 10. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/18 anonim ***** válasza:
A cicákat meg lehet nevelni, csak nagyobb kitartás kell, mint a kutyukhoz. Vannak nagyon intelligens fajták, pl. sziámik, bár ők meg híres függönymászók. És igen, szeretnek magasan lenni. Venni kell nekik saját mászókát, ugyanis szeretik magasról kémlelni a birodalmukat, máshonnan viszont folyamatosan tiltani kell őket! Kiscicát ne vegyetek magatokhoz, mert az rombol, mire megneveled, arra szétszedi a lakást. Valamilyen öregebb, nyugodt macsekot válasszatok!
2013. szept. 10. 16:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/18 A kérdező kommentje:

Köszönöm a kommenteket!

Azokhoz, akik azt írták, ne legyen macskám, azt üzenem, hogy ez undorító dolog. Beismerem, nem vagyok macskapárti, de nem változhatok? Csak mert alapból nem szívlelem a macskákat, soha ne is legyen módom arra, hogy megszerethessek egyet? És igen, vannak feltételeim, jobban mondva kívánságaim, aminek örülök, ha a macska nem csinálja. De ameddig van ilyen fajta is, addig miért ne lehessen "kompromisszumképes" a macskatartás? Ti örökre beskatulyáznátok egy embert csak az "ízlése" miatt?... Továbbá ha volt már igazán fontos ember az életetekben, tudhatnátok, hogy bármire képesek vagytok érte. Én pedig nyitott vagyok egy cica tartására, de hadd legyen már választási lehetőségem, milyet is szeretnék tartani. KOMPROMISSZUM! Hallottátok már? Egy jól működő kapcsolat alapja! Hiszen ha csak az egyik félnek kedveznek, a másik rettentő hamar beleun / meggyűlöli stb az adott szitut. Na mindegy.


Azokhoz, akik jótanácsokat adtak: Köszönöm!! Valószínű nem kiscicát, hanem felnőttet fogok nézni, valószínűleg menhelyről, vagy ajándékba elvihetőt, bár ebben ki fogom kérni a véleményeteket, miért szoktak 2-3-4 éves macskákat elajándékozni?) Azt is egyre több helyen olvasom, hogy a hosszúszőrűk nyugodtabbak.

Amúgy az is valószínű, hogy a barátom nem ugyanúgy fogja szeretni, mint az övét, hiszen azt a cicát ismeri, de egy másikat is megszerethet. Plusz az a mi cicánk lenne, még kapcsolatjelkép is:) Az anyukájánál levő cicával meg egyébként is bármikor találkozhat, sokszor beugrik pl. kajálni hozzájuk, de attól még lehet nekünk saját cicánk, aki hátha nem olyan rombolós. Amúgy az ivartalanítás náluk is segít lehiggadni, mint a kutyáknál?

2013. szept. 10. 17:30
 16/18 anonim ***** válasza:
Elajándékozni sok okból szoktak cicát. Egy ismerősöm most épp a munkatársától fogadott örökbe egy 2 éves cicát, mert külföldre költöznek. De időközben kialakulhat súlyos allergia is, amivel nem lehet együtt élni egy cicával. Bár van ismerősöm, aki allergiás a kutya-macskaszőrre, de gyógyszerrel simán elvan velük, és nem tudna nélkülük élni, mert imádja őket. Meg persze biztos olyan is van, aki rájön, hogy mégsem neki való a macska. Nincs rá elég ideje, vagy bármi.
2013. szept. 10. 20:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/18 anonim ***** válasza:
Én azt mondom (persze nem akarom megmondani mit tegyél) hogy jelentkezz a cicamentő angyaloknál a facebookon! Náluk van 70 macska! Leírod milyet szeretnél és biztos vagy 10et ajánlanak majd! Szerintem mivel te nem annyira kedveled a macskákat ajánlanám hogy kicsit válassz, ami tündéri,de jó ilyenkor a nagy is,mert azok már többnyire nyugodtak! Viszont nehéz velük ilyen korban megkedveltetni magadat, főleg még ha nem is kedveled őket annyira, neki is és neked is nehéz lenne! Inkább kicsit választanék, akit közössen neveltek fel! Sok sikert! Ha nincs facebookod írj nyugodtan,kérek neked e-mail címet tőlük! :)
2013. szept. 10. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/18 anonim ***** válasza:
Igen, fontos a kompromisszumkészség, de ami az írásodból lejött, az az, hogy ilyen előítéletekkel, ilyen berögzült marhaságokkal ha a fejed tetejére is akarnál állni a párod kedvéért, a büdös életben nem fogsz semmilyen macskával összehaverkodni.. Nem kisangyal egyik se, pláne nem gondolatolvasók, hogy mindent a te kényed kedvedre tegyenek.. Nem kell mindenkinek minden állatot szeretni, én pl. nem tartanék pókot a párom kedvéért sem. Ha ebből ő vagy bárki más azt szűrné le, hogy nem szeretem őt, hát tegye. Nem erről van szó.
2013. szept. 10. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!