Megtámadt a saját macskám. Mi lehet az oka?
Lassan egy éves fiúmacskáról van szó. Van rajta kívül 3 pár hete született kiscicánk, még elég picik, az egyiket simogattam, majd letettem. A kismacska elkezdett játszani a nagymacska farkával, már ez sem tetszett neki, morgás szerű fura hangot adott ki és a kismacskát is megpofozta. Ez megtörtént még 3-szor, de mindig rászóltam a nagymacskára, hogy ne bántsa a kicsit, a kicsit pedig arrébb raktam. Elkezdtem simogatni a nagymacskát, ő feküdt de mikor simogattam szintén morgás féle hangot adott ki, beszéltem hozzá, mikor egyszer csak hirtelen nekiesett a mancsával a kezemnek és elkezdte indulatosan karmolni.
Nem tudom mi történhetett, korábban sose karmolt meg, nem esett nekem, most viszont úgy megkarmolt több helyen is, hogy folyt a kezemből a vér. Arra gondoltam, hogy féltékeny lehet, mert régen mindig csak vele foglalkoztam, viszont mostanában mióta tudnak szaladgálni a kiscicák sokat játszok velük is. A másik amire gondolok, az az lehet, hogy rosszul esett neki, hogy rászóltam mikor a kismacska a farkával játszott, harapdálta ő pedig megvédte magát, bár ezt azért kétlem, mert már előtte is morgott mikor a kismacskával játszottam.
Szerintetek mi baja lehet? Vagy szimplán csak megvadult?
Félreértettél, nem várom el a fiúmacskától, hogy játsszon a kismacskával, épp ezért raktam félre mindig a kismacskát, de folyton visszajött játszani a nagymacska farkával, a nagymacskára pedig azért szóltam rá, mert úgy ütötte-karmolta a kicsit, hogy féltem baja lesz. Ráadásul a kandúrmacska nem is a kismacskák apja, úgyhogy nem értem honnan jött a feltételezés, hogy családként akarom őket látni, én is tisztában vagyok vele, hogy a fiúmacskák megölhetik a piciket (még akkor is ha azok a sajátjai).
Én arra lettem volna kíváncsi, hogy miért támadt meg a macskám, lehetséges-e az, hogy féltékeny a kicsikre. Közben utánaolvastam, és azt találtam, hogy a macskák akkor harapják/karmolják meg a gazdájukat, ha azt akarják, hogy békén hagyják őket, viszont a macskám direkt odafeküdt a lábamhoz, úgyhogy továbbra sem értem miért tette.
És hogy a válaszod második részére is reagáljak: Gondolom neked nincs macskád, ha van akkor pedig nem sokat törődhetsz vele, már ne is haragudj. Ha nem így lenne, akkor tudnád, hogy a macskák társas lények és igenis lehetnek féltékenyek (erről még dokumentumfilmet is láttam), mielőtt válaszoltál volna olyan kérdése, ami hozzád kicsit sem áll közel vagy nem vagy jártas a témában jobb lett volna ha előbb utánaolvasol vagy a még jobb lett volna ha hallgatsz.
"A macska a tévhittel ellentétben társas lény. Az ember a macska szemszögéből nézve esetlensége miatt nem jelent konkurenciát, mivel viszonylag toleráns, nem vág vissza rögtön, nem fúj, karmol és harap. E miatt megtanulja kedvelni hibáival együtt, s igazi barátságot is köt vele, szívébe fogadja az embert. Neveli embertársait, a jutalom pedig a barátság, amelyet nem lehet megvásárolni. Azonban ezt nem mindenkivel teszi meg. Így különös jelentőséggel bír, ha a macskát barátunknak mondhatjuk. Ez a barátság néha annyira szoros, hogy az egészsége és jó közérzete szempotjából különösen fontos.
"Egyetlen állatfaj sem alakított ki olyan meghitt viszonyt az emberrel, s őrizte meg annyira mozgási és cselekvési szabadságát, mint a macska." (Desmond Morris)"
Az enyem is ezt szokta csinalni, mikor sokat nyuzom. Eloszor "kejeleg" ide-oda fordul a foldon (biztos tudod mire gondolok:)) eza altalaban annak a jele, hogy simit var, de neha meg inkabb megtamad, es szetkarmol. Az, hogy a labadnal fekudt, talan azert volt, mert te voltal, aki eltavolitotta a zavaro tenyezot, a kiscicat. O nyugalomra vagyott, te meg elkezdted meg pluszban "szekalni", ezert teged is eltavolitott:))
Ha feltekeny lenne, az mashogy nezne ki, nem hagyna, hogy simogasd a kicsiket, stb.
az nem lehet, hogy érezte rajtad a kismacska szagát? vagy haragudott rád, amiért a kismacskával foglalkoztál, és ezért nem akarta, hogy simogasd.
nekem nincs macskám, de én erre tippelek. bár nem olyan hülye egy macska, hogy ne ismerje fel a gazdáját...
szerintem próbáld meg, hogy külön szobába teszed őket, és kezet mosol, mikor bemész a cicádhoz, és próbálsz közelíteni felé (én a helyedben kesztyűt húznék), hogy megnézd, agresszív-e még. ha igen, akkor próbálkozz később. még akár kedvenc ételét is letehetnéd, és megvárod, míg odajön, megeszi, hogy reagál.
Hát akkor most pofára estél kérdező, mert egész életemben voltak macskáim, most is van. :) De én macskaként kezelem őt és nem várok el tőle sem emberi sem más állatokhoz hasonló viselkedést. Meg mondjuk ha morog akkor nem nyúlok hozzá, mert látom, hogy épp nem akarja. Igenis a macska alapvetően magányos lény, annak ellenére, hogy szereti az ember vagy más állatok közelségét ha épp olyan kedve van. Te azt várod tőle, hogy kb kutyaként viselkedjen, eltűrjön idegen kiscicákat és szocializálódsjon velük aztán csodálkozol, hogy tiszta ideg lesz (különben nem gondoltam, hogy ő az apjuk de ez nem számít, mert az állatok ennek a rokonságnak amúgy sincsenek tudatában, még az anyák is elfelejtik egy idő után akármennyire is ridegnek tűnik)
Ezer oka lehetett a viselkedésének
1, fájt neki ahol megérintetted
2, rajtad vezette le a feszültséget mert a kismacska piszkálta
3, 1 éves és most kezd felnőni, a kandúr macskák sokszor agresszívabbak felnőtt korukban
4, egyszerűen nem volt kedve hozzá éppen, hogy érintsd. Az én macskám sem simogatható meg állandóan. Sok macskának egyes testrészei tabunak számítanak, nem szereti ha fogdossák.
5, nem tanulta meg, hogy kell óvatosan bánni veled
És még ezer oka lehet neki, de biztos nem az, hogy neki jaj de "rosszul esett", hogy te rászóltál és gonosz bosszút állt mert durcizik. Az meg biztos, hogy józan eszű ember nem hagyja a kicsi cicákat a nagy kandúr között mászkálni, ha tudja, hogy megölheti őket...
A macskák kint vannak az udvaron, a kiscicák és az anyjuk vannak csak a házban, a kicsik csak akkor vannak kint, ha valaki kint van és figyel rájuk. Az én macskám egyébként sem szeret bent lenni, szobacicaként akartam tartani, de lehetetlen volt, mivel ha nyílt az ajtó már szaladt ki és látszik, hogy kint jobban érzi magát, elheverészik a füvön vagy a sziklakertben a virágok között, fáramászik, stb.. Amúgy sosem bántott még, ha nem akarja,hogy hozzáérjek mindig elmegy az udvar másik felébe és ott fekszik le, ha nem akarja, hogy felvegyem akkor kiugrik a kezemből, és én ezt tiszteletben tartom, olyankor nem megyek utána. Azért furcsálltam a viselkedését, mivel ismerem és tudom, hogy ha egyedül akar lenni akkor nem jön oda hozzám, a viselkedésére sem volt még példa. Azért simogattam tovább mikor morgott, mert a kiscicát bámulta, azt hittem még mindig rá haragszik aztán nekiesett a kezemnek.
Igaz a kesztyű lehet, hogy tényleg elkelne, ha még hozzáérek.. :D
A kiscicákat csak 1 hete szoktuk kivinni az udvarra, de pl. régebben a macskám sose akart a hátára feküdni és úgy játszani, de tegnap látta, hogy a kismacskának a hasát simogatom hanyattfekve és úgy játszok vele, utána odamentem hozzá és ő is hanyatt vágta magát és úgy akart játszani, ebből gondoltam, hogy féltékeny és próbál úgy viselkedni, mint a kismacskák, mert azt gondolhatja, akkor többet foglalkozok majd vele.
Mikor a kismacskákkal játszok mindig odajön, odafekszik a lábamhoz és dörgölőzik, hogy vele foglalkozzak, aztán ha simogatom őt is és a kiscicát is egyszerre akkor inkább odébbáll..
Nem tudom, most hogyan viselkedjek vele, ha adnék neki enni, hogy megnézzem milyen a viselkedése akkor talán úgy gondolná nem baj az, hogy megkarmolt, sőt még "jutalomkaját" is kap érte, úgyhogy nem tudom...
Utolsó, igazad van, úgyhogy elnézést kérek, el kell fogadnom más véleményét is, csak szerintem a macskák lehetnek féltékenyek, lehet, hogy más érzéseik nincsenek, nem tudom, viszont már az ókorban is ragaszkodtak a gazdájukhoz. A válaszodból úgy tűnt, hogy nincs macskád, ezért gondoltam, de nagyon helyes a cicád!
Miután megkarmolt fejbevágtam kicsit,arra gondoltam, hogy nem nyúlok hozzá pár napig és elkerülöm, de akkor ez egy rossz ötlet, ha úgysem emlékszik rá mit tett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!