Mit lehet tenni a tyúkjaimat megtámadó kóbor macskák ellen?
Egy hónapja fedeztem fel fűnyírás közben, hogy egy kóbor macska oda ellette két macskáját egy bodzabokor tövébe, ahol amúgyis kissé elhanyoltam egy kisebb területet, ahol megnőtt a fű is. A kismacskák körülbelül három hetesen lehettek, mert már ugráltak, jöttek - mentek.
Nem foglalkoztam velük. Nem kell macska.
Ám, azóta azt vettem észre, hogy tűnnek el a tyúkjaim! Eddig csak a törpék tűntek el. Ám, a héten két közepes termetű tyukom is odaveszett! Az egyiknek a tollat találtam meg, a másiknak az oszló tetemét is. Látszólag, nem evett belőle, de üldözte néhány méteren át az elhullajtott tollak alapján.
Nyest nem lehetett, mert 9 éve már volt nyesttámadás is. A nyest simán megöli még az ötven fős baromfiállományt is egy éjszaka alatt! Sajnos, akkor harminc csirkém és három kotlósom veszett oda. A kotlósok kistestűek voltak.
Mostmár nem ott lakom. Szóval, az állományom egy része kint alszik a diófán. Olyan magasra felrepülnek, hogy nem érem el őket.
A támadások a jelek szerint nappal történtek! Valószínűleg azért támadta meg a macska a tyúkjaimat, mert - egyet kivéve - mind kotlós volt! Hatalmas az udvar és gyakran olyan helyekre kotlanak, ahol nem találom meg őket. Múltkor az ól mögötti cseresznyefa mögött kotlott egy tyúkocska. Pont ott, ahol nem rég megtaláltam a gyönyörű kék tyukom tetemét! Szerencsére, akkor nem lett baj, mert kiszedtem alóla a tojásokat és kikotlott.
A macska valószínűleg azt hiszi a kotlósra, hogy valamilyen vad madár, ami fészkel a talajon és ezért támadja meg őket.
Tehát, tovább nem tűröm, hogy az anyamacska öli a tyúkjaimat, amiket én neveltek fel csibekoruk óta sok pénz és munka árán!
Eddig nem volt gond a macskákkal! Régen nekünk is volt. A tyúkjainkkal nőtt fel és sosem bántotta a törpéket sem! Nagyon szerettük azt a cicát!
Amióta nincs macskánk, hanem idegen macskák idejárnak, maximum annyi kárt okoztak, hogy évente elvittek 1 - 1 kiscsibét, amelyik elszakadt a kotlóstól. Arra csak legyintettem egyet, hogy előfordul! Utána már egész évben nem is volt gond a macskákkal. Azonban ezt már nem fogom eltűrni! A tyúknak nagy értéke van! Árulom is a tojást, meg én is felhasználom! Többet érnek nekem holmi kóbordögöknél! Elsősorban humánus megoldást keresek, amíg van rá mód és nem fogy el a türelmem.
Befogni a macskát a kölykökkel együtt és elvinni menhelyre?
Valami macskariasztó technológia?
Kutya?
Vegyél egy kutyát, amelyikben él a vadászösztön, és tanítsd be, hogy a tyúkjaidat ne bántsa, de a macskákat megkergesse. Ha nem lesz nyugta tőle a macskának, elköltözik.
Nekünk volt egy sicu-palotapincsi keverék anyától és foxi apától, ami ilyen volt. Még a nála nagyobb kutyák is féltek tőle. A környékről elköltöztek a patkányok. Az emberekkel, gyerekekkel viszont nagyon barátságos volt. Házőrzőnek teljesen alkalmatlan volt, mert még a betörőnek is kezet csókolt volna. Teljesen úgy viselkedett, mintha ő is ember lett volna, a családunk tagja.
Igen, tudom, hogy a kutya a legjobb megoldás macskák ellen! Viszont, nincs kutyánk már 6 éve és nem is szeretnék tartani.
Nagyon sok a macska errefelé. Igaz, régen még több volt, de az egyik utcabeli lakó okosban gyérítette őket.
Egy felnőtt tyúkkal nem bír el egy macska!
Zárd be a tyúkjaidat mert kóbor kutya is lehetett! Vagy róka!
Egyébként, tényleg költöztesd át máshova azt a macskát, ha már. De én egy kissé kétlem, hogy a macska volt, mert nálunk is elveri a kotlós a macskát, ha sunyul, ha csibére oson, még a egész baromfiudvar is rámegy.
Egyébként, már én is kezdek kételkedni benne, hogy macska volt!
Sajnos, nem tudom a tyúkokat átköltöztetni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!