Eltörhetett a lába vagy ficam? Esetleg valami szakadás?
Szeptemberben költöztünk és erre járt egy nagyon sovány cica, akit elkezdtünk etetni. Nagyon vad volt, hónapok kellettek mire meg lehetett simizni (csak nekünk engedi és nagyon fél mindentől). Közben kiderült, hogy csirkeallergiás, illetve csak 1 foga van. (Szigorúan csirkementesen etetjük.)
Este mindig jön vacsiért, sokszor reggel is illetve hidegebb időben nappal is itt volt néha enni, de így melegben már csak este látjuk, illetve sokszor volt hogy 1-2 napig nem jött.
Pár napja vettük észre, hogy sántít az egyik lábára és nem áll rá. Másnapra jobb lett újra használta de csak óvatosan. Aztán pár napig nem volt gond, majd újra sántított. Azt hittük megint jobb lesz, 1-2 napig úgy is látszott, megint használta kicsit, de most viszont 3 napja egyáltalán nem használja, 3 lábon ugrál és most már nagyon aggódom. Nem fáj neki (legalábbis úgy tűnik), mert enged hozzáérni, nincsen bedagadva sem. Orvos napközben van itt ahol lakunk, de este, mikor jön enni, akkor már nyilván zárva van. Ügyelet pedig fényévekre van.
Szerintetek mi lehet a baja? Törés lehet vagy ficam? Mivel tudnék neki segíteni?
Holnap mindenképpen hívom az állatorvost mit lehetne kezdeni vele. Őszintén nem hittem volna, hogy ideáig fajul.
Na voltunk dokinál. Azt mondta nagyon nem volt kooperatív, annyi altatót adott, mint egy 150 kg-os állatnak (gondolom viccelt). Ivartalanította, illetve tályog volt a lábában, jól mondta. Azt mondta nagyon csúnya volt, ráadásul valami spéci tályog, nem jegyeztem meg a nevét. Kapott antibiotikumot is. Bent kell tartani, amíg nem tud már menni és utána kiengedhetjük.
Remélem nem utál meg minket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!