Ha nem sok esélye maradna a cicátoknak a gyógyulásra daganatos betegségből, mit választanátok?

Ez a döntés ennél több tényezőt igényel szerintem.

Az, hogy nem sok az esélye, még nem jelenti, hogy reménytelen. Viszont ha végső stádiumú, ráadásul a fájdalmát sem lehet megfelelően csillapítani, akkor csak szenvedés az élete.

Viszont amíg nem szenvedés az élete, és van esélye meggyógyulni, én nem altatnám el. Sajnos sokan a cica érdekeit emlegetik, de valójában azért altatnának azonnal, hogy nekik ne kelljen ápolni, gyógyszerezni, esetleg kezelésekre költeni. :( Ezek viszont mint az adott állapot és a diagnózis fényében eldöntendő kérdések, nem lehet egy általános "altassunk vagy ne altassunk" kijelentést ráhúzni minden esetre.

Ha így is úgy is tudod, hogy már közel a vég, akkor a daganatosoknál ez fájdalommal szokott járni, szóval ott az otthon kivárás az kínzás számára.

Hat mert a kinhalal az aztan valoban jo veg, de legalabb otthon van, ugye.

A rak sajnos nem arrol hires a vegen, hogy egy kellemes kis alvassal le lehet “zarni” es ennyi. Fajdalmas, nagyon.

Egyebkent meg sok allatorvos vallal altatast otthoni kornyezetben is.

Ha már tényleg itt a vég, és már szenved, akkor eutanázia. Nem hagynám őt szenvedni. Viszont azt írtad, hogy "ha nem sok esélye maradna a cicátoknak a gyógyulásra"... nos, ha arról van szó, hogy az adott állat még jól van, van életkedve, és a betegsége még nincs akkora hatással a mindennapjaira, hanem tényleg még jól el van, akkor nem altatnám még el, viszont ha már csak szenved, akkor igen. Szóval ha nincs is nagy esélye meggyógyulni, de még jól van, akkor nem altatnám még el, mert hiába nincs sok esély, de ha még lehetne pár boldog hete, hónapja, akkor azt nem venném el tőle. Viszont ha már a létezés is szenvedés neki, akkor kegyetlenség életben tartani. Szóval ha tegyük fel, már nem tud önállóan enni, inni, üríteni, hanem kell neki segíteni járni, vinni ide-oda, akkor az már nem élet, az egyértelműen altatás.

De egyébként szerintem ha már szenved az állat, akkor nem szabad szenvedni hagyni. Szóval ha már több rossz napja van, mint jó, ha már alap dolgokat nem tud megtenni egyedül, akkor az eutanázia a jó döntés. Lehet kegyetlennek tűnik, hogy egy idegen helyen, te döntsd el, hogy elaltassák. Persze, nehéz döntés. Viszont ha annyira beteg egy állat, akkor szerintem nem szabad hagyni, hogy még napokig, hetekig szenvedjen, amíg végül meghal. A lényeg az, hogy ha eutanáziára kerül sor, legyél ott vele. Az a lényeg. Nem az, hogy most egy idegen környezetben van, hanem az, hogy ott-e van a gazdi vagy sincs.

Én ez esetben keresnék egy specialistát, aki többet tud mondani. Ha ő azt mondja, hogy így már nincs remény a felépülésre, akkor érdemes elengedni.

Nem ismerem a te helyzetedet, ezért csak általánosságban írom: vannak állatorvosok, akik nem annyira motiváltak, és már kb altatnának mindent, amivel nem tudnak azonnal mit kezdeni. Érdemes mindig másodvéleményt kérni.

"Az állatorvos azt mondta, hogy el lehet távolítani a daganatot, viszont az előzmények alapján a daganatos sejtek bekerültek a véráramba és bármelyik szervet károsíthatják viszonylag rövid időn belül."

Pont így altattattam el egy cicát. Már egy hete agonizált, nem tudtam nézni, hallgatni, hát a "könnyebbik" utat választottam. De azóta is esz a bűntudat, hogy elvettem az életét. Ha vissza csinálnám, adnék neki még esélyt, időt, hátha meggyógyulna :(

Nehéz helyzet. Szerintem a másodvélemény tényleg sosem árt. Nekem a kutyám volt beteg, sajnos már nincs köztünk. Szerettük volna műttetni, de két állatorvos is ellenezte (ez a két állatorvos egymással kapcsolatban volt, szóval nem két egymástól független állatorvos, hanem ők mindig egymással kommunikáltak a kutyám esetéről). A végén kiderült, hogy igazából a kutyám csak egy nyűg volt számukra, és nem is nagyon akartak segíteni rajta, mert az elejétől úgy voltak vele, hogy úgy is meghal, minek vele próbálkozni. Mind a kettő népszerű orvos volt, és pont ezért hittünk nekik az elején, mi tényleg azt hittük, hogy próbálnak segíteni, hátha még lehet érte tenni valamit, de ők már az elején lemondtak róla. Mi szerettünk volna a végsőkig elmenni, és addig próbálkozni amíg csak lehet, hátha találunk valamit, ami segít a kutyámon, de a két állatorvos már az elején lemondott róla, csak sajnos mi ezt túl későn vettük észre... aztán pedig nyilván felvettük a kapcsolatot több állatorvossal, és pont vittük volna konzultációra műtéthez, de hirtelen leromlott az állapota és el kellett altatni. És ez óta látom úgy, hogy kell másodvélemény, sőt, ha úgy van akkor harmadik és negyedik is. De azóta is van bűntudatom, mert az van bennem, hogy mi van, ha hamarabb kapcsoltunk volna, és hamarabb mentünk volna más orvoshoz, és megtörtént volna a műtét..

Én elmennék a végsőkig akkor is, ha kevés az esély, de azért van némi esély.

Nálunk tavaly halt meg egy cica éppen így. A hashártyán voltak rákos daganatok, egyértelmüen müthetetlen volt. Viszont semmiféle fájdalma nem volt, csak sokkal kevesebbet mozgott, többet aludt, de egyébként teljesen normálisan viselkedett.

Az orvossal meg volt beszélve, ha fájdalmai lesznek, akkor kijön házhoz és elaltatja, de amíg nem szenved, addig ne csináljunk semmit.

A cica egyszer egyik reggel nem ébredt fel, szóval ez volt neki is a lehetö legkevésbé stresszes és nehéz helyzet.

Ha szenvedett volna, fájt volna valamije, akkor viszont egyértelmüen elaltattuk volna.