Éjszaka pörgős cicát le lehet nyugtatni?
Nekem a nyugtató paszták soha nem jöttek be, bár sosem erre használtam (hanem inkább viharban/tüzijátéknál).
Ilyen gondolatmeneten elindulva van a Feliway párologtató, ami nyugtató hatású, és van, akinek működik, de egyébként egyáltalán nem egyenlő az idegesség a játszhatnékkal.
Egyetlen megoldás, hogy próbálod fárasztani többet napközben.
Egyébként jó esély van rá, hogy mivel még csak 1 éves, ebből könnyen lehet, hogy (valamelyest legalább) ki fog nőni.
Rombolás ellen pedig be lehet vetni, hogy korlátozd a mozgásterét éjszakára, pl. legyen kicsukva a hálóból vagy onnan, ahol könnyen kárt tehet magában meg a berendezésben.
És ha valaki azt írja, h neki lemegy alfába tőle a macska, akkor mostantól nyugtatóval tömöd szegényt élete végéig? 1 éves, kamasz még, játékos, ezt el kell fogadni.
Nappal minél többet legyen lemozgatva, este pedig legyen meg a kis saját rutinja, amit minden nap betartasz. Meg fogja tanulni, hogy ezután jön a nagy alvás.
Nálunk este kapnak nedves kaját, nappal csak száraz és egy kis jutifali van. Még vacsi előtt van egy nagy játék, a gyerekek is szaladgálnak, ők is, van labda, pálca, minden, csak lézert nem használunk, mert semmi sikerélményt nem ad szegényeknek. Amikor már annyira elfáradnak, hogy kidőlnek, akkor kis pihi, utána vacsi és maguktól mennek aludni. A lány alszik délig, a fiú 8-ig. Egyszer-egyszer kimarad az esti rohangászás, ha pl betegek a gyerekek, de annyira beálltak rá, hogy ha nem mi indítjuk be őket, akkor maguktól kezdenek el fel-le rohangálni a házban. 😊
#1
Párologtató használtunk az elején, hogy könnyen megszokja a környezetet. Akkor is ugyanez volt a helyzet.
Rengeteget játszom vele. Amíg ébren van, folyamatosan lefoglalom, de nem sokat pihen utána..
Van egy szobánk kialakítva "cicabirodalomnak". Oda be szoktam zárni éjszakára, de borzasztó az a mennyiségű tombolás, amit ő csinál.
#2
Én csak aludni szeretnék legalább 6 órát. Olyan nagy kérés ez? Már mindent kipróbáltam, hogy nappal legyen aktívabb, éjszaka pedig aludjon többet. Van egy esti rutin, onnantól kezd el felpörögni.
A macska éjszakai állat, erre azért fel kellett volna készülni, mielőtt befogadtok egyet.
Tényleg elég fiatal még, lenyugodhat, de addig ki kell tartani. Sokat játszani vele, olyan játékot is vehetsz, amivel egyedül is tud játszani.
Mit jelent konkrétan a rombolás?
#6
Tudom, hogy éjszakai állat. Van egy másik cicám is, ő 3 hónapja van nálam. Az első hetekben kiismerte a napi rutint, azóta éjszaka velünk alszik, vele nem volt ilyen probléma.
Van több játéka is, amivel egyedül is tud játszani.
Lelök mindent, arréb rúg/tol amit csak tud, felborít, szétkarmol dolgokat. Amikor bemegyek a szobába, általában könnyebb megmondani, mi maradt olyan állapotban, ahogy hagytam.
Azt írod, hogy 1 éves és 1 hónapja van nálad. Előtte kinél volt?
Nekem úgy tűnik, hogy nem jól szocializált a cica.
Fajtatiszta, vagy házi macska?
Ha fajtatiszta és megbízható tenyésztőtől lenne, akkor jól szocializált lenne.
Ha házi cica, akkor valószínűleg nem foglalkozott vele eleget ember, ezért nem tudja mi az elvárt egy lakásban.
Visszatérve a az első kérdésemre, mielőtt hozzád került, hol? milyen körülmények között? kivel élt a cicus?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!