És ezt mért nem olvassa el az akinek kellene?

"...vagy a gyerekét aki szintén az 50es éveiben van és így nőtt fel.szerintem az iskolákban kellene erre nagyobb hangsúlyt fektetni mind a környezet védelemre mind pedig az állat tartásra h a következő generációk ne így nőjenek fel.

A válasz írója 82%-ban hasznos válaszokat ad.

A válasz megírásának időpontja: ma 08:57.."

Én és a férjem is már ebbe, az általad említett generációba tartozunk, de biztosíthatlak róla, hogy a tengerimalacon és a hörcsögön kívül még nem volt ivarosan hagyott kedvencünk (de őket sem engedtük szaporodni, mindig egyedül voltak). Az én szüleim a harmincas évek közepén születtek, édesanyám a fővárosban, apukám egy vidéki kisvárosban nőtt fel, de ők is azt nevelték már belém, hogy a befogadott kedvencekért minden tekintetben felelősek vagyunk. Ez nem korosztályi, hanem elsősorban az iskolázottsággal, intelligenciával összefüggő probléma.

Igazad van, sajnos a legtöbben még mindig nem így gondolkoznak, engem is elszomorít, amikor pl. az egyik szomszédunk vigyorogva meséli, hogy a berni pásztor szukáját (amit "természetesen" szaporítótól vett) elletni akarja, mert ha csak 20ezerért adja el a kölyköket, már milyen szép kis summa üti a markát évente. És hiába magyarázok neki bármit, meg sem hallja, nemhogy értené... Ugyanakkor a gyerekek - az említett kedves szomszéd gyerekei is! - hetente találnak kóbor, beteg, sérült kutyát, cicát, ilyenkor persze hozzánk hozzák, mi vagyunk az utca "menhelye". Próbálunk életet lehelni a szerencsétlen jószágba, állatorvosi vizsgálat, ha kell kezelés, roborálás, aztán gyorsan barátoknál, kollégáknál (akikről tudjuk, hogy ivartalanítani fogják), ismert, jó menhelyen helyet keresni nekik. Heroikus küzdelem ez, sosincs vége. De félek, lesz egy pont, amikor minden barátunk, ismerősünk, kollégánk "tele" lesz már kiskedvencekkel, esetleg a menhely sem tudja bevenni szegény állatot, akkor aztán mi lesz?!

Az én véleményem szerint is az iskolákban, tantervi keretek között kellene oktatni a felelős állattartást. Egy-egy látogatás a sintértelepen, menhelyen elég sokkoló lenne a gyerekeknek, hogy komolyan is vegyék a tanultakat. Mi már többször elvittük a kisfiunkat menhelyekre (minden cicánk, kutyánk menhelyi vagy talált és befogadott volt), ő legszívesebben mindet örökbefogadná :=). Örülök, hogy nekünk sikerült ilyen érző lelkű, felelős gondolkodású gyereket faragnunk belőle és hiszem, hogy megfelelő pedagógiai programmal a többi kisgyereket is az állatvédelem mellé lehetne állítani.

igaza van ennek az írónak, nekünk is van egy ismerősünk, aki lassan már 60 macskával "büszkélkedhet", mert mindegyiket szereti, de nem viszi el őket elköttetni... hiába mondjuk neki, hogy ez így nem normális, és olyan büdösbe nem lehet megélni, ahogy ő él.... nem hallgat ránk se, a gyerekeire se.... senkire...

ammm.... mondjuk a másik gondolatom az volt ezzel kapcsolatban, hogy amit itt írtál hogy "inkább Ő nem eszik, csak az a kis állat éljen!"--- ez azért már egy kicsit durva... a ló másik oldala... azért... és most lehet ócsárolni amennyit csak akartok... enni kell... a maskának is... de akkor azt úgyis meg lehetne oldani, hogy teis eszel, és a macska is... azért nem az ókori egyiptomban vagyunk, hogy több millióan éheztek, de a macskákat aranytrónra emelték... szóval... nekem ez valahogy fura volt...

Azért végletekben nem kell gondolkodni, ha én gazdi nem eszek, csak hogy az állat éljen, akkor nekem se lesz energiám, hogy eltartsam nem csak magamat, hanem az állatot is, és éhen halok, az állat meg megy az utcára vagy ki tudja, hova. Szóval na... A baj nem (csak) itt van.

Az embereknek olyan állatot kéne választani, amit el tudnak tartani, és annyit, amennyit el tudnak tartani. Ez nem mindig jön össze.

A tenyésztőknek ha kedvenc célra visznek el tőlük állatot - ha van ivartalanítási lehetőség (nincs minden állatnál - pl. madaraknál és vízi állatoknál nincs) -, akkor ivartalanítási kötelezettséggel, vagy már ivartalanítva kéne odaadni az állatot. Nem tudom, van-e ilyen tenyésztő, de tudtommal a menhelyek viszont ezt csinálják.

Nagyon fontos lenne, hogy a tenyésztő megfelelő tájékoztatást adjon az állatról a leendő gazdinak, tartási követelmények, igények, amiket nem lehet kihagyni, nem csak szóban, de írásban is akár. És pl. ez fontos lenne a kisállat-kereskedésekben is, ott általában nem nagyon adnak tájékoztatást, ha valaki bemegy venni egy állatot, nem kérdezi meg minden kereskedő, hogy tud-e mindent a gazdi, eladják annak is, aki lehet, hogy 2 hónap múlva új állatért megy, mert a régit "kinyírta" hozzá nem értése miatt. Mellesleg sok kisállat-kereskedő úgy dolgozik - és ez is rossz - a kereskedésben, hogy dunsztja sincs azokról az állatokról, amiket elad (ilyenre is volt már példa, a legkevesebb, hogy a nemeket keveri). Ezt se ártana felülbírálni (minimum egy "gyorstalpaló" oktatásra szükség lenne az új munkatársak részére).

A tenyésztés is egy érdekes dolog, mert ha valaki hivatalosan tenyésztő akar lenni, az fizessen ki x díjakat (minden állatnál, ahol erre vannak szervezetek), de ki garantálja, hogy akinek erre van pénze (bizonyos állatoknál ezek nem kis összegek), az vajon ért is a tenyésztéshez, vagy csak a pénzéért "vásárolja meg, fizeti le" a szövetséget, a bírákat, az orvost, de az állatokkal felelőtlen? Talán a kevésbé pénzes, de lelkiismeretes tenyésztőket lehetne támogatni kedvezményekkel, talán ellenőrizni kéne szúrópróba szerűen, hogy aki jól tejel, vajon a pénzen kívül tudása is van-e az állatokhoz?

És lehetne még írni, ez egy nagyon sokrétű dolog.

Kérdés, vajon van-e minderre energia és pénz, hogy úgy történjen változás, ahogy kell.