Egy hónapos kiscica pocakja elég dundi, mitől lehet?
Egy hete kitagadta a mamacica, tegnap hirtelen elvesztettük a testvérét, akit orvoshoz vittünk volna pár órával később. Biztonság kedvéért az életben maradt cicust (Bogyó) azért megnézettük.
Azt mondták alulfejlett, kapott féreghajtást és probiotikumot, továbbá megjegyezték, hogy a pocija elég nagy. Azt gyanítottuk, hogy a táp, amit kap (Panzi pet tejpótló, cumisüvegből) nem elég tápláló számára, emiatt enne olyan sokat, lecserélést javasoltak.
Tegnap este óta Repeta tápszert kap, ebből már jóval kevesebbre "fájt a foga" napközben is, kb. feleannyit eszik meg belőle, de jó étvággyal. Este 9-10 körül kap utoljára enni, utána elszundít és reggel kap megint tápszert. Éjszaka nem kel fel, nem nyávog, csak szundikál. A pocakja mérete visszaáll normálisra reggelre, azonban napközben újból megnövekszik 1-2 étkezés után.
Ma reggelre a széklete egyik fele normális volt, a másik fehéres és nem szilárd. Kb. két órával a reggeli után azonban Bogyesznek hasmenése volt, halvány barna/sárgás színű. A pisije teljesen rendben volt a nap folyamán.
Utoljára háromnegyed 2-kor kapott enni, azonban még most is elég dundi a pocakja. Szoktam masszírozni neki, igazából még vécézésnél is stimulálni szoktam, bár általában addigra kiüríti, amit ki kell :).
Probiotikumot Probicol-H pasztát kap, azt ügyesen le is nyeli, nem köpi ki.
Ami még érdekes lehet, hogy napközben elég "beszédes", sokat nyávog. Etetés után ez általában abbamarad, sokat segítenek neki a mindenféle dorombolós YouTube videók, és ha fogkefével simizem attól is megnyugszik általában. Kis örökmozgó, már egész ügyesen mászkál.
A fentiek alapján mi arra gondoltunk, hogy megfigyeljük még 1-2 napig, hogyan alakul az állapota. Csak a pocakot és a nyávogást furcsáljuk továbbra is.
Tippeket, tanácsokat, ötleteket várnék, hogy mi okozhatja ezt, nem-e gond a cicónak, milyen tünetekre kellene odafigyelni esetleg?
A válaszokat köszönöm szépen előre is.
Ezen az oldalon minden le van pontozva?
Akkor hallgassa baromsagokra...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!